6 °C Budapest
Így készült régen az új kenyér: ebben a muzeális malomban még ma is őrölnek

Így készült régen az új kenyér: ebben a muzeális malomban még ma is őrölnek

2021. augusztus 3. 08:15

A szatmári tájban bújik meg a lombok között az Öreg-Túr vizén egyik büszkesége, a Túristvándi vízimalom, ami hosszú idő után pünkösdkor újra megnyitotta a kapuit a látogatók előtt. Szeptemberre már be is telt a malon naptára: jönnek egyéni látogatók, de turistacsoportok is érkeznek, és a fővárosi iskolásoknak is megmutatják, hogyan őrölték régen a lisztet a kenyérhez.

"20 kg liszt kellett a kenyérhez, minimum annyit őröltettek egy háznál, de ha nem lett meg annyi, a korpa finomját tették hozzá, hogy megérje a sütés. A szükség rávitte az embert, mert a kemence tele kellett, hogy legyen: öt kenyér, bucik, ha maradt tészta, lángos készült benne egyidejűleg" – mondta el Pogány Károly, a malom gondnoka, aki a molnár szakma jó ismerője, és a malomról is mindent tud. Hozzátette: manapság már csak alkalmakkor indítják be a malmom, hisz az őrléshez való gabonát tárolni is kell, ha pedig nincs rendszeresen használva a malom, a rágcsálók elszaporodnak benne. Régen éjjel-nappal ment, amikor még a lakosságnak innen lett lisztje, a zaj pedig elijesztette a kártevőket - számolt be a HelloVidék.

Az Európában is egyedülálló, 10,5-11,5 méteres magasságú ipari műemlék vízimalom Túristvándiban áll, a mostani formájában a 18. század végén épült meg a Felső-Tisza vidéken, az Öreg-Túron népi stílusú szerkezettel. Manapság pedig az ipari malmok és lisztőrlés idejében gazdaságilag nem lenne kifizetődő a működése, így csak muzeális őrléseket végeznek rajta, 20-25 fős csoportok az érkezésük előtt három órával szólnak, felduzzasztják a folyóvizet, a kerék alá irányítják, és kezdődhet az őrlés, amikor a csoport megérkezik.

A teljes cikk, amelyből kiderült, mitől olyan különleges, kontinensen is egyedülálló a szatmári malom, a HelloVidék oldalán olvasható.

Címlapkép: Kolozsvári Beatrix

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem