Mindössze két határátkelőt használhatnak az élőállat-szállító járművek, és ezeket is kötelezően fertőtlenítik. Az osztrákok és a szlovákok már több határátkelőt lezártak.
Hétfőtől az ország egész területén újra engedélyezik sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását, amivel lehetővé válik a labdarúgó OTP Bank Liga folytatása.
A koronavírus-járvány magyarországi, márciusi megjelenése óta szintén minden csapatsportágban lefújták a bajnokságokat, egyedül a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem törölte sorozatait, sőt, kifejezte szándékát a folytatásról. A Magyar Közlönyben csütörtökön éjszaka megjelent 170/2020. rendelettel pedig lehetősége nyílik erre.
Csányi Sándor, a szövetség elnöke egy csütörtöki Facebook-interjúban még úgy nyilatkozott, számításaik szerint május 23. és június 13. között tudnák újrakezdeni az NB I-et, és június végére, július elejére lezárulhatna a sorozat, illetve a Magyar Kupa. Konkrétumot viszont a rendelet leiratának megjelenéséig nem tudott adni.
Az edzések engedélyezése a sportegyesületek által szervezett tréningekre éppúgy vonatkozik, mint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport tevékenységek céljából végzett tréningekre.

Kiderült, óriási változás lesz a Balatonnál: teljesen megváltozik a magyar tenger a 2025-ös szezonra
A Balatoni Hajózási Zrt. jelentős változtatásokat vezetett be a 2025-ös szezonra.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


