A bíróság kimondta, hogy a légitársaság kézipoggyász‑szabályzata teljes mértékben megfelel az uniós jognak.
Zamárdiba költözik 2015 augusztusában Magyarország egyik legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja, a B my Lake! - közölték a szervezők a rendezvény hivatalos Facebook-oldalán csütörtökön.
A négy napos (Augusztus19-20-21-22) B my Lake 2015-ben a Mastercard Balaton Sound helyszínén, Zamárdi szabadstrandján kerül megrendezésre, társbérletben a Nagyon Balaton rendezvénysorozat másik zászlóshajójával, a Strand - Nagyon Zene Fesztivállal.
A korábbi helyszínhez, a balatonvilágosi Club Aliga Üdülőközponthoz hasonlóan Zamárdiban is közvetlenül a vízparton, árnyékos, fás környezetben kerül kialakításra a 2014-ben az Európai Fesztiválszövetség által a“legjobb új fesztiválnak"megválasztott elektronikus zenei esemény.
A szervezők azzal indokolták a költözést, hogy Zamárdi infrastruktúrában fejlettebb a korábbi helyszínhez képest, autóval és vonattal is könnyen megközelíthető, és még több szálláslehetőséget kínál a fesztiválozóknak.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







