10 perctől csaknem másfél óráig terjedően hosszabb menetidőről, pótlóbuszokról, kihagyott állomásokról számolt be közösségi oldalán.
Balesetek, a jeges utakon megcsúszott és elakadt autók lassítják a közlekedést több helyen az országban vasárnap reggel. Rengeteg út járhatatlan, vagy csak nehezen járható.
Korlátozzák a hatóságok 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek közlekedését Pest, Somogy, Vas és Zala megyében. Győr-Moson-Sopron megyébe Ausztria felől továbbra sem léphetnek be Magyarországra a 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek.
Mind a négy település - Kővágószőlős, Cserkút, Bakonya és Kővágótöttös - Baranya megyében van - ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban vasárnap kora reggel. Rendkívüli intézkedésekre nem volt szükség, ellátási gondok sem merültek fel, de az ott élőket arra kérik, egyelőre ne is próbálják elhagyni ezeket a településeket. Bár a kormányfő szerint rendkívüli közlekedési helyzet alakult ki, de Szlovéniával, Ausztriával és Szerbiával szemben nincs ítéletidő az országban. Mint mondta, ennek ellenére rendkívül nehéz a közlekedési helyzetet az országban.
A közlekedési rendészetet teljes létszámban kivezényelték, minden megyében működnek a katasztrófavédelem operatív törzsei. A katasztrófavédelem majdnem 1900 emberrel és 687 tűzoltó gépjárművel áll készenlétben, már életet is mentettek. Eddig 210-en 52 technikai eszközzel 38 alkalommal végeztek műszaki mentést. A Magyar Közút 377 emberrel és 357 munkagéppel dolgozik. A honvédség is készen áll, szükség esetén az eszközök és az állomány is rendelkezésre áll, de várhatóan a segítségükre nem is lesz szükség - mondta a miniszterelnök. A renkívüli helyzetre tekintettel a kamionokat megállították a határnál. Jelenleg 1247 kamion várakozik a határnál, a 7,5 tonnánál nagyobb gépjárműveket nem is engedik tovább. A határfeloldás folyamatos lesz ott, ahol javul a helyzet.
Az előrejelzés szerint a kellemetlen és nehéz körülményeket előidéző időjárás vissza fog húzódni, keleten már vasárnap délig javul a helyzet, nyugaton azonban a riasztások várhatóan hétfőig életben lesznek. A rossz idő levonulóban van és jó remény van arra, hogy hétfőre visszaállnak a szokásos állapotok, hétfőn mindenki el tud indulni a munkahelyére.
Életveszélyes utak az egész országban
Balesetek, a jeges utakon megcsúszott és elakadt autók lassítják a közlekedést több helyen az országban vasárnap reggel.
Járhatatlan utak
Bács-Kiskun megye
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- 53 - Tompa elkerülő szakasz
- 5501 - 53-as főút - Csikéria - 12+729 - 20+000
- 5504 - Mátételke - Bácsbokod - 2+000 - 11+000
Pest megye
- 1116 - Pilisszentlászló - Visegrád - 10+000 - 19+000
Veszprém megye
- 71123 - Szigligeti bekötőút - 0+000 - 2+000
Nehezen járható utak
Baranya megye
- 6605 - Kővágószőlős - Bakonya - 0+000 - 16+000
Zala megye
- 74126 Bödeháza bekötő út 1+500 - 7+874
- 74127 Zalaszombatfa bekötő út 0+000 - 2+716
- 74128 Szijártóháza bekötő út 0+000 - 1+131
- 74131 Lendvajakabfa bekötő út 0+000 - 3+900
- 74137 Irsapuszta (Zalalövő bekötőút)
- 7415 Nova - Szilvágy összekötő út 0+000 - 7+026
- 74151 sz. út Nagyfenékági bekötőút 0+000 - 0+970
- 74153 Kozmadombja bekötőút
- 7416 Lenti-Bajámsenye összekötőút 0+800 - 21+830
- 7418 Rédics-Csesztreg összekötő út 0+000 - 12+085
- 7421 Baglad-Nemesnép összekötő út 0+000 - 4+507
- 74211 Nemesnép határátkelőhöz vezető út 0+000 - 3+269
- 7422 Mumor - Lentikápolna összekötő út 0+000 - 6+249
- 7423 Csesztreg - Magyarszombatfa 0+000 - 11+965
- 7424 Szentgyörgyvölgy - Kerkabarabás összekötő út 0+000 - 7+154
- 7426 Lentikápolna Kerkabarbás összekötőút 0+000 - 5+459
- 75136 Valkonya bekötő út 0+000 - 4+200
- 75141 Szentpéterfölde bekötő út 0+000 - 4+846
- 75146 Maróc bekötő út 0+000 - 2+716
- 75149 Muraszemenye bekötő út 0+000 - 2+705
- 75151 Kerkaszentkirály bekötő út 0+000 - 2+600
- 75157 Lasztonya bejkötő út 0+000 - 4+285
- 75164 Lentihegy bekötő út 0+000 - 3+050
- 75333 Tornyiszentmiklós határátkelőhöz vezető út 0+000 - 2+555
- 7534 Zalaszentbalázs - Szentliszló összekötő út 6+500 - 7+700
- 7537 Borsfa - Lenti összekötő út 0+000 - 29+119
- 7539 Dobri-Csömödér összekötő út 0+000 - 11+506
- 7541 Szentmargitfalva - Lispeszentadorján összekötő út 0+000 - 8+506
- 7542 Bázakerettye - Kiscsehi összekötő út 0+000 - 3+889
- 7543 Bak - Páka összekötő út (Gutorfölde-Ortaháza) 13+450 - 18+350
- 7546 Gutorfölde- Mikekarácsonyfa összekötő út 0+000 - 6+709
- 7549 Szécsisziget-Kerkateskánd összekötő út 0+000 - 2+711
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)