7 °C Budapest

Egységes buszjegy lehet az országban

MTI
2011. augusztus 10. 09:32 1 perc

Egységes ár-, jegy-, és bérletrendszer lehet Budapesten, a megyei jogú városokban, valamint az elővárosokban jövőre, a Népszava értesülése szerint.

A lap szerdai számában ismerteti a birtokába került, a nemzeti fejlesztési tárca által összeállított, ám a kabinet által még nem tárgyalt személyszállítási törvény koncepcióját.

Eszerint továbbra is évi 350-400 milliárd forintot fordítana az állam a közösségi közlekedési rendszerre - a MÁV-ra, a Volánokra, a GYSEV-re és az önkormányzati közlekedési szolgáltatókra -, de az eddiginél hatékonyabban. Ez a célja az egységes személyszállítási törvény koncepciójának, amely a lap szerint az ígérthez képest egyéves csúszással kerülhet szeptemberben az Országgyűlés elé.

A Népszava a "lehetséges újdonságok" között említi, hogy a meglévő utazási kedvezményeket elvonhatják, a munkába járás költsége (legfeljebb 86 százalékig) a munkáltatót terheli, a 6 éven aluliak ingyenesen utazhatnak, de ezt nem téríti meg az állam, vagy hogy rendkívüli gazdasági indokkal évente többször is lehet viteldíjemelés. Díjcsökkenést hozhat azonban, hogy a közösségi közlekedés olcsóbb kell legyen az egyéninél.Rögzítenék a sztrájk idején még elégséges közszolgáltatás mértékét; ez a BKV-nál 66 százalékos lenne.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?