7 °C Budapest

Elkezdődött a VII. Tolcsvai Borfesztivál

Pénzcentrum
2010. augusztus 13. 16:32

A tolcsvai önkormányzat hat éve fogott össze a helyi borászokkal annak érdekében, hogy a gyönyörű zempléni településen megszervezzék a borfesztivált, amely a fokozatosan bővülő együttműködés eredményeként, valamint a helyiek egyre nagyobb lelkesedésével immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre.

A helyiek a borfesztivál keretében próbálják megmutatni ország-világ előtt, hogy érdemes ellátogatni Tolcsvára. A rendezvény idén nagy valószínűséggel szinte minden tekintetben rekordokat dönt, különleges élményt nyújt családoknak, baráti társaságoknak.

A vendégek az egyedi kóstolópohár megvásárlása után a pincészeteknél meghívást kapnak két pohár finom tokaji bor díjmentes megkóstolására. A különböző évjáratú aszú, szamorodni, hárslevelű, furmint és sárgamuskotály borkülönlegességeket idén 32 kóstolóhelyen lehet így megismerni.

Aki ellátogat a borfesztiválra, az az egyedülálló pincehangulattal is találkozhat a nemes penésszel vastagon borított falak között a pinceséták során. A borok általában ott élvezhetők maradéktalanul, ahol termettek, Tolcsván alkalom nyílik arra, hogy a vendégek bátran kóstolgassanak a legfinomabb tokaji borok termőhelyén.

Különleges a gasztronómiai választék is várja az odalátogatókat. Szinte felsorolni sem lehet, mennyi mindennel készülnek a helyi vendéglátók. Vadak, halak, pisztrángok, kecskék, malacok, csirkék kerülnek terítékre (bográcsban, üstben, nyárson és roston). Kemencékben sülnek majd a lepények és csülkös kenyerek. A hagyományos ízek, a tócsnik, a lapótyák, a krumplilángosok és a híres erdőhorváti perecek sem maradhatnak el.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A fesztiváli- és a bormúzeumi színpadon non-stop színvonalas műsor látható, sztárokkal, az idén különösen sok élő produkcióval, ami igazán maradandó szórakozást ígér. Minden nap éjjel kettőig tart a program, s nincs a településnek olyan szeglete, ahová ne lenne érdemes elmenni.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm