Nem született megállapodás a kollektív szerződésről (ksz) a BKV menedzsmentje és a 26 szakszervezet között a hétfő hajnalig tartó tárgyalásokon - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke az MTI-vel.
Vasárnap a BKV ugyan meg tudott egyezni a sztrájkot hirdető 14 szakszervezettel, de a nem sztrájkoló 12 érdekképviselet szerint a sztrájkmegállapodásban foglaltak rosszabbak, mint amiről ők december végén aláírták a papírokat. Az új ajánlatot ezért nem írhatják alá - mondta a szakszervezeti vezető.
A nem sztrájkoló érdekképviseletek azt javasolták, hogy a sztrájkmegállapodásban szereplő 6 ezer forintos havi melegétkeztetési utalvány összegét emeljék fel 7 ezer forintra. A VTDSZSZ szerint az is elfogadhatatlan, hogy a szakszervezetek lemondtak a 2010-es bérfejlesztésről.
Hosszas vita után a BKV elfogadta, hogy 7 ezer forintra növekedjen a havi utalvány értéke, de ezt a korábban sztrájkot hirdető szakszervezetek nem akarták elfogadni és azzal fenyegették meg a menedzsmentet, hogy ha ezt elfogadják, akkor visszavonják a sztrájkmegállapodást és újra sztrájkba lépnek - mondta Gulyás Attila. Hozzátette: ezt követően a BKV visszavonta ajánlatát.
A tárgyalások hétfő délután, illetve a kedden folytatódnak. Arra a kérdésére, hogy mikor írhatják alá a kollektív szerződést, a szakszervezeti vezető azt mondta: a VTDSZSZ azon lesz, hogy 1-2 tárgyalási forduló után megegyezés szülessen a ksz-ről.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A BKV vasárnap este állapodott meg a sztrájkot hirdető 14 szakszervezettel a kollektív szerződésről egy sztrájkmegállapodásban. E szerint a kollektív szerződésben kezelnék a 3-3 százalékos egészség- és magánnyugdíj-pénztári támogatást, de ennek konkrét összegéről az évenkénti bértárgyaláson egyeznének meg, valamint a dolgozók részesülnek havi hatezer forintos melegétkezetési utalványban és évente egyszer 45 ezer forint értékű utalványban.
A sztrájkmegállapodás aláírásával a sztrájkbizottság felfüggesztette a munkabeszüntetést, véglegesen azonban csak akkor vonják vissza, ha mind a 26 szakszervezet aláírta a kollektív szerződést.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








