Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
Januártól - a vonatkozó miniszteri rendelet értelmében - megszűnt a zöld kártya és a műszaki vizsga elkülönülése, így a díjak is változtak.
2009 végéig a műszaki vizsga személykocsira 7 700 forint, könnyű teherkocsira 8 500 forint, míg teherautóra 11 800 forint volt. Korábban a zöld kártya díja a motor típusától függött. Például egy kétütemű benzines kocsi környezetvédelmi felülvizsgálata 2 900 forint, egy hagyományos négyüteműé 4 550 forint, míg egy elektronikusan szabályozott befecskendezésű motoré 8 500 forint volt.
Az új integrált díjak a fenti sorrendben 16 290 forint, 17 090 forint, valamint 24 950 forint. Ha a kocsi új, vagy 30 napnál nem régebbi a zöld kártyája, akkor csak a műszaki vizsga díja - ugyan csak az előbbi sorrendben - 10 490 forint, 11 290 forint, illetve 14590 forint.
Az integrált díjak tehát egy középarányos korábbi zöldkártya díjat foglalnak magukban. Az új rendelet úgy szól, hogy a beszedett díj 20 %-a illeti meg a vizsgaállomást, 80 %-a pedig a közlekedési hatóságé.
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.


