Schumacher "agya" lehet a Honda megmentője!

Pénzcentrum
2009. március 5. 14:00 1 perc

A Honda megdöbbentette a Forma-1 rajongók táborát, amikor decemberben bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. A gyártó és a lehetséges vásárlók hónapokon át tartó tárgyalássorozata nem járt sikerrel, végül nagy valószínűséggel házon belülről kerül ki a megmentő.


Ross Brawn (Forrás: Honda)

Értesüléseink szerint a korábbi Ferrari csapatfőnök, Ross Brawn kerülhet ki győztesen a csapat megvásárlásáért folytatott küzdelemből. Az erről szóló döntés 24 órán belül megszülethet, ami egyben több száz a Forma-1-es fejlesztéseken dolgozó munkatárs állásának megmentését is jelentheti.

A tervek szerint a csapat nevet vált - az új név egyelőre még nem ismert - és rövidesen bemutatják a 2009-es autót is. Egy teljes szezon költségvetése a korábbi évek tapasztalatai alapján meghaladhatja a 200 millió dollárt, ezért sürgősen szponzorokat kell szerezni. A csapat két versenyzője Jenson Button és Rubens Barrichello reménykedik, hogy versenyképes lesz az autójuk és ott lehetnek a rövidesen kezdődő teszteken.

A gazdasági válság következményeit a BMW, a Toyota és a Mercedes is megérezték, mindhárom gyártóra óriási súllyal nehezedik a Forma-1-es csapatuk működtetése.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?