Az Air France-KLM vállalat tervezi a vasúti szektorban történő megjelenést, saját szolgáltatást akar ugyanis indítani, egy olyan nemzetközi járatot, ami összeköti Párizst, Londont és Amszterdamot. Az új vonatok 900 utast lennének képesek szállítani, 224 mérföld / órás átlagsebességgel, ami 38 mérföld / órával gyorsabb, mint a jelenleg használt TGV.
Az állami tulajdonban levő SNCF jelenleg dominál a gyorsvasutak terén Franciaországban, de 2010 elejétől uniós liberalizálásra kerül sor, ami veszélyeztetheti ezt a szerepet. Az Air France-KLM már tárgyal a Veolia vállalattal, ami Európa legnagyobb magáncég a vasúti piacon, és az Alstommal is, ami a TGV-t gyártotta, hogy új generációs vasúti kocsikat gyártsanak, ami AGV néven ismert.
London és Párizs között jelenleg a leggyorsabban az Eurostar-ral lehet eljutni, a vonat a menetideje 2 óra és 15 perc. A 2 óra alatti menetidő az új generációs vonatoknál azonban az is jelentheti, hogy akár 90 perc alatt is meg lehet tenni az utat London és Párizs között.
Az elmúlt néhány évben utasok ezrei váltottak már repülőgépről az Eurostarra, ahol egyelőre nem tartják valószínűnek, hogy a légitársaság valóban be fog lépni a piacra. Mások szerint azonban ez egy jó megoldás lehetne a növekedő üzemanyagárakra, ami jelenleg a legnagyobb megoldandó problémát jelenti a légitársaságok számára. Az Air France-KLM szóvivője viszont azt nyilatkozta, hogy 2010 októberre szeretnék működtetni az új szolgáltatást.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








