Európa legdrágább autópályája épül: nálunk is durvábbak a románok?

Pénzcentrum
2008. szeptember 11. 08:30 1 perc

A magyar-román határ mentén fekvő Nagyváradot Brassóval összekötő, 415 kilométeres sztráda megépítéséről szóló szerződést 2003-ban írta alá a román kormány az amerikai Bechtel-lel, az azóta eltelt időszakban azonban mindössze 5 kilométernyi szakaszt sikerült leaszfaltozni - írja a Magyar Nemzet.

A Bechtel kommunikációs igazgatója jelenleg már csak arra az esetre ígéri, hogy 2008 végére 20 kilométeresre nyúlik az aszfaltcsík, ha minden szerencsésen alakul. A román autópálya- és útkezelő társaság minden esetre még meg sem tervezte a csomópontokat, melyeken fel lehetne hajtani az autópályára.

Egy 2006 februárjában kormányhatározattal titkosított dokumentum értelmében az eredetileg 2,2 milliárd euróban megszabott összköltség legkevesebb 5 milliárd euróra rúg, a teljes pályaszakasz átadásának határideje pedig 1 évvel, 2013-ra tolódik ki.

Az optimista becslések szerint is kilométerenként mintegy 13 millió euróba kerülő sztráda ára rekordnak számít a kontinensen: Svédországban például egy kilométert 5 millió euróért építenek.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02