Csak minimális mértékben emelkedett a hazai üzemanyag fogyasztás a tavalyi negyedik negyedévben a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) legfrissebb adatai szerint. A gázolaj és a benzin értékesítések továbbra is fej-fej mellett haladnak, a benzin esetében azonban csökkenés volt megfigyelhető az egy évvel korábbihoz képest.
Az egy évvel korábbi adatokhoz képest a benzin esetében 1%-os csökkenés, a gázolajnál pedig 3%-os növekedés volt látható az előző negyedévben a hazai üzemanyag piacon. A benzinnél a növekedést a 95-ös oktánszámú üzemanyag okozta, a 98-as esetében ismét jelentős mértékű, 35%-os csökkenés volt tapasztalható (91-es benzint, noha szabványos, nem árusított senki, mert nincs rá kereslet).

Ismét komoly mértékben csökkent a 98-as benzin részaránya a teljes benzinfogyasztáson belül (a 3 évvel korábbi 8.8%-ról 3.7%-ra), ami vélhetően elsősorban a "hagyományos" 98-as visszaesésének volt betudható. Várhatóan ezen utóbbi üzemanyag is a 91-es sorsára jut, hiszen már most is több olyan töltőállomás létezik, ahol csak a "prémium" minőség (RON98+) kapható.

A növekedés dinamikája azonban folyamatosan csökkent az elmúlt negyedévekben s a benzinfogyasztás növekedése - továbbra is alulmúlva a gázolajét - negatív lett az elmúlt negyedévben. A gázolaj értékesítések bővülési üteme szintén mélyponton áll.

(A MÁSZ adatai a piac 80-85%-át fedik le, így a következtetések véleményünk szerint a teljes piacra vonatkozóan is levonhatóak.)
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
FRISS HÍREK
Több friss hír
21:34
FRISS TŐZSDEHÍREK
Több friss hír
november 5. 17:34
Brutális vérfürdő a Wall Streeten: összeomlott a Nasdaq, a kriptopiacot és a techóriásokat is magával rántotta a pánik
november 5. 13:53
Megtört a forint szárnyalása: hirtelen fordulat jött a piacon
NAPTÁR
Tovább
2026. november 6. péntek
Lénárd
45. hét
Utazás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. november 5. 20:57

Pénzcentrum | 2026. november 5. 19:03

Agrárszektor | 2026. november 5. 20:32




