Idén az első félévben a Magyarországon kibocsátott bankkártyákkal összesen 103,8 millió forint értékben követtek el csalást - derül ki a Magyar Nemzeti Bank tanulmányából. A kibocsátói oldal kára 3 százalékkal, az elfogadói oldalé 10 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest
.
Tovább csökkent 2005 első félévében a Magyarországi kártyapiacon elkövetett csalások összege: a Magyarországon kibocsátott kártyákkal 103,8 millió forint, a külföldön kibocsátott és Magyarországon használt bankkártyákkal 64 millió forintnyi kárt jelentettek be - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Visszaélések a bankkártyaüzletágban című tanulmányában.
A kibocsátói oldalon - a hazai kibocsátású kártyákkal - a bankokat, illetve az ügyfeleket 91 milliós, az elfogadói oldalon - Magyarországon használt külföldi kibocsátású kártyával - 34 millió forintos kár keletkezett az első félévben.
A jegybank szerint a mikrocsip-alapú kártyák bevezetésének és a monitoring-rendszerek fejlődésének köszönhető, hogy a kibocsátói oldal kára 3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban volt. Az elfogadói oldal 91 milliós vesztesége 10 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A 91 milliós veszteség majdnem felét a kártyabirtokosoknak, 36 százalékát a kibocsátónak, 16 százalékát pedig a kártyát elfogadó banknak kell megfizetnie. Az elfogadói oldal veszteségeinél a kibocsátó 55 százalékot, a bank 33 százalékot, a kereskedő pedig 12 százalékot fizet a veszteségből.
A károk felét lopott és elvesztett kártyák használatával, egyharmadát hamisított kártyákkal okozták. Az elfogadói forgalomban jelentkező visszaéléstípusok között évről évre nő az e-mailen, telefonon, interneten keresztül elkövetett kártyacsalások aránya, ami a jegybank szerint valószínűleg a külföldi kártyák magyarországi használatához kötődik.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
FRISS HÍREK
Több friss hír
FRISS TŐZSDEHÍREK
Több friss hír
Utazás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. november 3. 06:28


Agrárszektor | 2026. november 3. 06:03




