A figyelmeztetések gyakran eljutnak a vezetőkhöz, mégsem követi őket intézkedés. A cégek jelentős kockázatokat hagyhatnak figyelmen kívül.
László Zsolt, 8-10 évvel ezelőtt kezdett el digitális képalkotással foglalkozni, most pedig egy aukció keretében körülbelül 13 milliárd forintot keresett. A pénzhez viszont nem fér hozzá, számolt be az RTL Klubnak.
László Zsolt, évekkel ezelőtt kezdett el digitális képalkotással foglalkozni, de az úgynevezett NFT-k gondolata csak nem rég kezdte el igazán izgatni a fantáziáját, viszont matektanárként nem volt még ideje igazán elmélyülni a kérdésben. A lehetőség viszont az ölébe hullott úgymond egy kiállításmegnyitó kapcsán, ahol is egy londoni székhelyű céggel szerződött, amely egy online galériát üzemeltet. A cég nem rég meghirdetett két zártkörű aukciót, ami összesen 14 napig tartott. Ennek keretei közt sikerült Zsoltnak eladnia 10 grafikáját, összesen 13 milliárd forintot érő kriptovalutáért.
Ehhez a pénzhez viszont nem fér hozzá, hiszen ezt az összeget egy olyan digitális valutában kapta meg, amely még nincs piacon. A cég jelenleg is azon dolgozik, hogy ezt a valutát fizetőeszközzé tegye, amihez Zsolt szerint minden szükséges eszközzel rendelkeznek.
Így a zalaegerszegi matektanár most arra vár, hogy a vállalatnak ez sikerüljön, de elárulta az RTL-nek, hogy olyan szerződést kötött a galériával, ami alapján, ha nem is túl nagy összegben, de kapott már használható valutában is fizetséget. Reményei szerint pár hónapon belül hozzá fog jutni a pénzhez, de elmondása szerint nem tervezi, hogy otthagyja a tanári pályát.
Pillanatok alatt tűnhet el a pénz a magyarok bankszámláiról: új módszerrel fosztják ki az ügyfeleket
Közel 21 ezer alkalommal próbáltak pénzt szerezni az Erste ügyfeleitől 2026 első felében.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







