Magyar felhasználókat célzó csaló hirdetésekből 48 millió eurós bevétel jöhetett össze egyetlen év alatt.
Jókorát lépett vissza Magyarország a bankkártya-használat terén. A visszalépésért egyértelműen az ingyenes készpénzfelvétel felelős. Egyre kevesebbet költünk a vásárlások során bankkártyával, miközben az ATM-ekből alkalmanként egyre több pénzt veszünk ki átlagosan. Tízből nyolc közüzemi számlát még mindig a postán, sárga csekken fizetünk. Az EU-ban a mérleg egyértelműen az elektronikus tranzakciók felé billen.
A hazai elektronikus fizetési eszközök használatának emelkedése továbbra - bár lassú ütemben - de folytatódott az idei év első negyedévében. Miközben a lakossági bankszámlák, a betéti kártyák és a kártyás fizetést lehetővé tevő POS-terminálok száma stagnált, addig az egyérintéses fizetési funkcióval rendelkező plasztikok aránya jelentősen emelkedett - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentéséből.
"A cikk címe és bevezető része véleményünk szerint ellentmond a cikk további részeiben bemutatott, és a Magyar Nemzeti Bank által a témában kiadott közleményben szereplő információknak. A cikkben alapvetően a tranzakciós átlagértékek alakulásából vonja le a szerző azt a következtetést, hogy visszaesett az elektronikus fizetési eszközök használata és emelkedett a készpénzhasználat. Ezzel kapcsolatban azonban fontos megemlíteni, hogy a kártyás vásárlások csökkenő átlagértéke éppen arra utalhat, hogy egyre szélesebb körben, egyre kisebb értékű tranzakciók esetén is kártyával fizetnek az ügyfelek, vagyis ez a bankkártyák korábbiaknál szélesebb körű felhasználását jelezheti. Emellett - ahogy a cikkben a szerző is megemlíti - a készpénzfelvételek átlagértékének emelkedése összefügghet az ingyenes készpénzfelvételi szabályozás bevezetésével, és így az ügyfelek kevesebb tranzakcióban, átlagosan magasabb összegeket vesznek fel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy összességében megemelkedett volna a felvett készpénz összértéke. Mivel 2014-től a korábbi féléves helyett negyedéves gyakorisággal publikáljuk a fizetésikártya-piacra vonatkozó statisztikákat, pontosan nem hasonlíthatóak össze az első negyedévi adatok a korábbi időszakokkal, azonban az első negyedéves adatok alapján nem láthatóak jelentős eltérések a korábbi időszakok folyamataitól.
Ahogyan azt a forgalmi adatokat tartalmazó tábla módszertani megjegyzései is tartalmazzák, 2014. I. negyedévtől az 1. lapon lévő forint átutalások esetén is megváltozott a tranzakciók benyújtási csatorna szerinti besorolásának módszertana, valamint módosult a takarékszövetkezeti szektor adatainak jelentésére vonatkozó előírás. Ennek következtében a cikkben említett, interneten benyújtott átutalások (a cikkben online átutalásként szerepel) forgalma nem hasonlítható össze egyértelműen a korábbi időszakok adataival."
Egy-egy százalékkal csökkent mind a lakossági számlák és betéti kártyák száma az elmúlt év végéhez képest, a hitelkártyáké pedig ennél is nagyobb mértékben, négy százalékkal csökkent. Ugyanakkor az egyérintéses (PayPass, payWave) plasztikok számában jelentős, 25 százalékos növekedést tapasztalhattunk 2014. első három hónapjában. Ez azt jelenti, hogy most már a bankkártyák negyede rendelkezik ilyen funkcióval. Habár a fizikai kártyaelfogadó terminálok száma valamelyest esett, az online kártyaelfogadás hét százalékos növekedést mutat.

Az azonban látszik, hogy egyre kisebb összegeket fizetünk kártyával: egy-egy ilyen vásárlás átlagértéke a korábbi időszakoknál alacsonyabb, 6660 forint. Míg a belföldi készpénzfelvételek értéke több mint 2000 forinttal nőtt. Így egy-egy alkalommal átlagosan közel 57 ezer forintot veszünk ki az ATM-ből. Mivel csak február óta vehető igénybe (havi kétszer) az ingyenes készpénzfelvétel, ezért valószínűsíthető, hogy a lakosság igyekszik kihasználni ezt a két alkalmat, és ezért egyszerre nagyobb összeget veszünk fel az automatákból. Valószínűleg azért használunk egyre több készpénzt, mivel csak a tavalyi évben mintegy 60 százalékkal emelkedtek a bankolási költségek.

A forint átutalások összértéke is igen jelentős növekedést mutat, 13 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A csoportos átutalások is egyre népszerűbbek, két százalékkal több ilyen megbízás került teljesítésre az idei év első negyedévében (értékük ugyanakkor csökkent, tehát egy-egy számla rendezésére kevesebb költöttünk). Ennek ellenére Magyarország az elektronikus fizetési eszközök használatában továbbra is jelentősen le van maradva uniós összehasonlításban, az éves lakossági összfogyasztás mindössze 13 százalékát egyenlíti ki a lakosság elektronikusan az EU 37 százalékos arányához képest.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tragikus: tízből nyolc közüzemi számlát még mindig sárga csekken fizetünk.
Az elektronikus pénzforgalomban elkövetett visszaélések száma valamelyest emelkedett az első három hónapban. A 151 próbálkozásból 17 esetben jártak sikerrel, összesen 8,6 millió forint értékben. Egy-egy visszaélés során tehát átlagosan több mint félmillió forinttal károsították meg az áldozatokat. A 17-ből összesen hét alkalommal papíralapú (tehát bankfiókban megadott) megbízás során történt a visszaélés. Érdekes, hogy netbankon és telefonon megadott megbízások esetén nem fordult elő visszaélés.
Mivel februártól mindenki (aki igényelte) havonta két alkalommal tud díjmentesen készpénzt felvenni, ezért valószínűsíthető, hogy a többség igyekszik kihasználni ezt a két lehetőséget, és a legnagyobb összeget felvéve csak a szükséges összeget hagyják a számlán. Így pedig - a banki költségek minimalizálására törekedve - mindenhol készpénzzel fizetünk utalás vagy kártyás vásárlás helyett. Ez pedig nemcsak az uniós tendenciákkal, de a jegybanki törekvésekkel is szembe megy.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







