Kihúzták a Hatoslottó 42. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 1,14 milliárd forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Kisebb pénzeső hullhat a Netflix-előfizetőkre: milliók kaphatnak visszatérítést a brutális áremelések után
Fontos döntést hozott egy római bíróság a Netflix áremeléseivel kapcsolatban. Az ítélet szerint a szolgáltató az elmúlt években tisztességtelen feltételekkel emelte az árakat, ezért az előfizetők visszatérítésre jogosultak. A határozat akár több százezer felhasználót is érinthet, és precedenst teremthet Európában. A streamingcég ugyanakkor várhatóan fellebbez az ítélet ellen, írja a HVG.
Egy római bíróság kimondta, hogy a Netflix az elmúlt hét évben tisztességtelen feltételekkel emelte az előfizetési díjakat. Az ügyet a Movimento Consumatori nevű fogyasztóvédelmi szervezet indította, amely megelégelte a folyamatos drágulást.
A bíróság szerint a szerződésekben szereplő záradékok lehetővé tették az árak módosítását anélkül, hogy ehhez megfelelő indoklást adtak volna, ami jogsértőnek minősül. Az ítélet értelmében a Netflix Italia előfizetői jogosultak a jelenlegi díjak csökkentésére, valamint a korábban jogtalanul beszedett összegek visszatérítésére is.
A döntés alapján azok, akik 2017 óta prémium előfizetéssel rendelkeznek, akár 500 euró visszatérítést is kaphatnak. A bíróság azt is elrendelte, hogy az ítéletet a Netflix olasz weboldalán és az ország vezető lapjaiban is közzé kell tenni.
A streamingóriásnak 90 napja van végrehajtani a döntést, ellenkező esetben napi 700 eurós bírságot kell fizetnie. Ugyanakkor várható, hogy a cég fellebbez, hiszen álláspontja szerint mindig is a jogszabályoknak megfelelően járt el, és az áremeléseket a szolgáltatás fejlesztésével indokolta.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ítélet európai szinten is jelentős lehet, mivel más országokban – például Németországban, Hollandiában és Lengyelországban – is indultak hasonló perek, ám eddig kevés sikerrel. Ez a döntés így új irányt adhat a streaming szolgáltatók árazási gyakorlatával kapcsolatos jogvitáknak.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







