A klub négy forduló után még egyetlen gólt sem szerzett a Premier League-ben, Richarlisont ennek ellenére még a Ligakupában sem játszatja Roberto De Zerbi.
A spanyol szakember 2030-ig szóló szerződést írt alá, felkészülésének fő célja pedig a Marokkóban, Portugáliában és Spanyolországban rendezendő világbajnokság lesz - számolt be a The Guardian.
A 45 éves tréner Ronald Koeman utódja a kispadon, aki azt követően mondott le posztjáról, hogy csapata az idei világbajnokságon a legjobb 32 között vereséget szenvedett Marokkótól.
Xavi játékosként 2010-ben világbajnoki címet, 2008-ban és 2012-ben pedig Európa-bajnoki címet szerzett a spanyol nemzeti csapattal, míg edzőként 2023-ban bajnoki címre vezette a Barcelonát. A szakember 2024 óta nem dolgozott, kinevezésével most tér vissza az edzősködéshez.
"Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy a holland válogatott szövetségi kapitánya lehetek" – fogalmazott a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) közleményében a szakember.
A Barcelona akadémiáján nevelkedtem, ahol többek között Johan Cruyff és Rinus Michels hatása is erősen érvényesült, ezért különleges kötődést érzek a holland futballhoz. Mondhatni, a holland futball neveltje vagyok
- fogalmazott a frissen kinevezett spanyol szakember.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Xavi hangsúlyozta, hogy a holland labdarúgás támadó szellemű, labdabirtoklásra épülő és kreatív játékfilozófiája kifejezetten közel áll hozzá. "A legfontosabb cél természetesen mindig a győzelem, de lehetőség szerint olyan stílusban, amelyet a szurkolók is élvezhetnek. Az ehhez szükséges potenciál és az alapok is megvannak" – tette hozzá.
A KNVB korábban Arne Slotot, a Liverpool vezetőedzőjét is megkereste, ő azonban visszalépett a tárgyalásoktól. A holland szakember a Voetbal International lapnak elmondta, hogy pályafutása jelenlegi szakaszában a klubfutballban látja a jövőjét, ahol napi szinten a pályán dolgozhat a játékosaival, ami egy nemzeti csapatnál nem valósítható meg ugyanígy.
-
Egy merész ötlettől a Vigadóig – 30 éves a KÖBE (x)
A Pesti Vigadóban ünnepelték a magyar biztosító három évtizedét.







