Mutatjuk, hogy alakul a teljes vb menetrend 2026-ban a csoportkörtől a döntőig, és cikkünkben megtalálható a vb menetrend nyomtatható, letölthető verziója is.
A románok legendája nehéz örökséget vesz át: alig két hete hunyt el elődje, és a vébére sem jutottak ki.
Ismét Gheorghe Hagi irányítja a román labdarúgó-válogatottat. A 61 éves szakember 2030-ig szóló szerződést kötött a szövetséggel. Răzvan Burleanu, a román szövetség elnöke hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be az új szövetségi kapitány kinevezését.
Hagi számára nem ismeretlen ez a feladat. A 124-szeres válogatott legenda játékosként három világ- és három Európa-bajnokságot is megjárt. Edzői pályafutása legelején, 2001-ben négy mérkőzés erejéig már vezette a nemzeti csapatot.
A mostani kapitányváltást szomorú események előzték meg. Az együttest korábban irányító 80 éves Mircea Lucescu március végén kórházba került. A román válogatott az ő vezetésével maradt le a nyári világbajnokságról, miután a pótselejtezőben vereséget szenvedett Törökországtól. Április eleji lemondását követően szívrohamot kapott, és április 7-én elhunyt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







