Egy elemzés rávilágít, hogy bár igen keveset beszélnek róluk a közbeszédben, a labdarúgásban egyre fontosabb szerephez jutnak a csapatok másodedzői.
Mark Cuban, a Dallas Mavericks kosárcsapat egykori tulajdonosa 2014-ben még magabiztosan jósolta az NFL hanyatlását. Úgy vélte, a liga túl mohó, túl arrogáns, és előbb-utóbb megbűnhődik ezért. Szerinte az NBA volt a felszálló ágban, mint egy a TikTok-korszakra szabott, globálisan terjeszkedő sportág. Tizenkét évvel később a helyzet gyökeresen megfordult. Az NFL minden korábbinál erősebb, az NBA pedig identitásválsággal küzd - tudósított a The Guardian.
Az NFL mára teljesen kisajátította az amerikai sportközvetítések piacát. Tavaly az Egyesült Államok száz legnézettebb tévéműsorából 83 NFL-mérkőzés volt. Az amerikaifutball-liga alapszakaszának mérkőzései nagyobb nézettséget hoztak, mint a baseballbajnokság (MLB) döntőjének, a World Seriesnek a hetedik meccse. A Bad Bunny-féle Super Bowl-félidőshow már 125 millió megtekintésnél jár a YouTube-on, miközben az NBA-döntő összefoglalói alig érték el az egymilliós nézettséget. A liga emellett a Netflixre és az Amazon Prime-ra is kiterjesztette a közvetítési jogait, hogy a fiatalabb és a globálisabb közönséget is megszólítsa.
A nemzetközi terjeszkedés az NFL stratégiájának sarokkövévé vált Roger Goodell biztos kezű irányítása alatt. Ami közel húsz éve egyetlen londoni mérkőzéssel indult, mára alaposan kibővült. Idén már kilenc nemzetközi meccset rendeznek, méghozzá Melbourne-től egészen Párizsig. A San Francisco 49ers és a Los Angeles Rams Melbourne-ben nyitja a szezont. A Dallas Cowboys Rio de Janeiróba utazik, a New Orleans Saints Párizsban, a Detroit Lions Münchenben, az Atlanta Falcons pedig Madridban lép pályára, emellett Londonban további három mérkőzést is rendeznek. Nem meglepő ez az irány, hiszen a tavalyi nemzetközi sorozat nézettsége 32 százalékkal nőtt.
Goodell régóta szorgalmazza a 18 mérkőzéses alapszakaszt egy extra szabadhéttel, ami még több lehetőséget teremtene a külföldi meccsek lebonyolítására. Robert Kraft javaslata szerint minden csapatnak évente legalább egy nemzetközi mérkőzést kellene játszania. A jelenlegi kollektív szerződés évi tíz nemzetközi meccsben maximalizálja a keretet. Ennek a bővítéséhez a játékos-szakszervezet beleegyezése is szükséges. A szervezeten belüli feszültségek miatt azonban ez a jóváhagyás leghamarabb 2031-ben várható.
KATTINTS a friss és élő sporteredményekért, hírekért a Pénzcentrum sportoldalára!
A játékosok panaszai sem elhanyagolhatóak. A Kansas City Chiefs 2025-ös programja jól mutatja a problémát. A szezonnyitót Brazíliában játsszák, majd egy rövid pihenő után következik a Monday Night Football. Ezt követően pedig egy hálaadásnapi és egy karácsonyi meccs is vár rájuk. "Repülsz tizenkét órát Brazíliába, aztán a meccsnapon még három órát autózol a helyszínig" - mondta Trey Smith, a Chiefs támadófalembere. A nemzetközi beosztások egyenetlenül terhelik a csapatokat, ami a bajnokság versenyegyensúlyát is torzíthatja.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A 2028-as olimpia, ahol először szerepel a flag futball, újabb belépési pontot kínál a sportág népszerűsítéséhez. Goodell egy londoni Super Bowl megrendezésével és egy európai divízió létrehozásával is kacérkodik, bár egy állandó tengerentúli franchise alapítása rövid távon nem reális. A liga ugyanakkor árgus szemekkel figyeli a Boom Supersonic fejlesztéseit. A repülőgépgyártó cég prototípusa már áttörte a hangsebességet, 130 gépre van előrendelésük, és 2030-ra tervezik az utasszállítást. Ha a transzatlanti repülőidő a felére csökken, a tengerentúli csapat ötletének legnagyobb akadálya hárul el.
A helyzet iróniája, hogy az "Amerika az első" korszakában az ország legerősebb sportmárkája agresszíven globalizálódik. Cuban tavaly eladta a többségi részesedését a Mavericksben. Az NBA, amelynek a felemelkedésében annyira hitt, jelenleg nézettségi és identitásválságban van. Mindeközben az NFL, amelyről azt jósolta, hogy a mohóság viszi majd a vágóhídra, Melbourne-ben és Párizsban rendez meccseket, és szuperszonikus terjeszkedést tervez.
Elképesztő, mit csinált megint a sznúkerlegenda: 21 éves rekord dőlt meg, ezt utánacsinálják valaha?
A sokszoros világbajnok egy 153 pontos bréket lökött, ezzel megdöntve a korábbi, 21 éve fennálló csúcsot.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







