Mogyoród, 2024. július 21.Lando Norris, a McLaren brit versenyzõje a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen 2024. július 21-én.MTI/Czeglédi Zsolt

Elképesztő: kizárták a két McLarent Vegasban, egyre szorosabb a vb-pontverseny

MTI
2025. november 23. 12:03 1 perc

A McLaren-csapat mindkét versenyzőjét, a második helyezett és a világbajnoki összetettben éllovas Lando Norrist, valamint a futamon negyedik, a pontversenyben második Oscar Piastrit is kizárták utólag a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjról.

A formula1.com-on olvasható közlemény szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal indokolt, hogy a viadal utáni ellenőrzések során kiderült, mindkét autó kopólemeze - a padlólemez hátsó része - vékonyabbnak bizonyult a megengedettnél.

A csapat illetékesei a meghallgatása során nem tudtak elfogadható magyarázattal szolgálni, ezért a brit Norrist és az ausztrál Piastrit is kizárták a versenyből. Mindez azt is jelenti, hogy a brit George Russell (Mercedes) előrelépett másodiknak, az olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) pedig a 17. helyről rajtolva harmadik lett Las Vegasban.

KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!

A vb-éllovas Norris előnye így két fordulóval a zárás előtt 24 pont a csapattársa, valamint a vasárnapi futamot megnyert, címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) előtt. A jövő hétvégén Katarban az idény utolsó sprintfutamos hétvégéjét rendezik, egy héttel később a szezonzáró Abu Dzabi Nagydíjra kerül sor.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 19:28