13 °C Budapest

Mérlegen a budapesti lakásvásárlási láz: mindenki ebben a kerületben akar élni

2020. október 28. 20:31

Tavaly 19 százalékkal kevesebb tranzakciót regisztráltak a budapesti lakáspiacon, amit tovább nehezített az idei járványhelyzet: az előző évben a legtöbb adásvételt a XIII. kerületben bonyolították le, míg az idei átlagos fővárosi négyzetméterár egy friss felmérés szerint a használt tégla lakásoknál 742 ezer forintra, míg az új építésűek kínálati ára 1 millió 45 ezer forintra emelkedett.

A budapesti lakáspiacon tavaly 29 305 tranzakciót bonyolítottak le, ami a 2018-as adatokhoz képest 19 százalékos visszaesést jelent, derült ki a KSH összegzéséből. Mindez azt támasztja alá, hogy már a járvány kirobbanása előtt is lanyhult a lakáspiac pörgése, amit tovább lassított a kedvezőtlen gazdasági környezet - írja közleményében az Otthon Centrum.

Az adásvételek rangsorát megingathatatlanul a XIII. kerület vezeti. Az Újlipótváros, Vizafogó, Angyalföld és Lőportárdűlő városrészekből álló kerület első helye évek óta, így 2019-ben is megkérdőjelezhetetlen volt (3000 darab), míg a második legtöbb tranzakció a XI. kerületben köttetett (kevéssel 2500 felett), a harmadik hely a XIV. kerületé (kevéssel 2500 alatt), de a számok mindegyik esetben elmaradtak a 2018-as adatoktól. Ezer lakosra vetítve már más a sorrend, a belvárosi kerületek hagyományosan listavezetők: tavaly a VI. kerület végzett az élen (34 ezrelékkel), amelyet a VII. kerület (31,5 ezrelékkel) és az V. kerület követett (26,8 ezrelékkel). Vagyis népesség arányosan ezekben a kerületekben volt a legtöbb tranzakció a tavalyi évben - ismertette kutatásának eredményeit a portál.

A vándorlási mutató vegyes képet mutat: Budapestről tavaly 5700 emberrel többen költöztek el, mint ahányan ide érkeztek. De ez nem mindenhol járt népességcsökkenéssel: a KSH adatai szerint a vándorlásból fakadóan a XI. kerületben több mint 400 fővel emelkedett a lakosság lélekszáma, de még a IX. kerület is 200 fős népességtöbbletet könyvelhet el, míg a lista harmadik helyén a XIII. kerület végzett 165 főnyi gyarapodással. Miközben a város egészére a városkörnyékre költözés jellemző, ezekben a kerületekben továbbra is komoly kereslet van a lakásokra.

A rendelkezésre álló információk szerint a tégla lakások fővárosi átlagos négyzetméterára 742 ezer forint volt az első kilenc hónap adatai alapján. A legmagasabb fajlagos négyzetméterár az V. kerületben alakult ki (1,050 ezer forint), ezt követi a legdrágább városrészek rangsorában a XIII. kerület (950 ezer forint), míg a harmadik a listán az I. kerület (900 ezer forint) - összegezte az Otthon Centrum tanulmányát Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető. A panellakások esetében az átlagos négyzetméterár 524 ezer forint volt, a legdrágábban a XI. kerületben lehetett hozzájutni egy négyzetméterhez (630 ezer forint), míg a VIII. és XIII. kerületben ennél valamivel kisebb fajlagos árat mutatott ki az idei statisztika (608 ezer forint).

A családi házak átlagos eladási ára a 450 ezer forintot is elérte négyzetméterenként.  A legtöbbet a XII. kerületben kértek (850 ezer forint), majd a XI. kerület (700 ezer forint) és a III. kerület (572 ezer forint) következett a fajlagos árakat összegző listán.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az elemzési vezető elmondta, a fentiek tükrében nem meglepő az sem, hogy az Otthon Centrum III. negyedéves új lakás felmérése szerint a legtöbb új lakás a XIII. kerületben épül, ami 81 projektben majdnem 9 000 lakást jelent. A XI. kerületben 59 projektben 8 500 lakás kivitelezése kezdődött el, ez a második legnagyobb szám a fővárosban míg a szintén dobogós III. kerület 47 projektje a harmadik helyet érdemelte ki. A lakásszámokat tekintve azonban Ferencváros megelőzte Óbudát, míg a IX. kerületben épül a harmadik legtöbb új lakás (4800 darab) a fővárosban.

Az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 1,045 millió forint volt Budapesten. A legdrágábbak a belvárosi és hegyvidéki részeken épülnek, de a legmagasabb fajlagos átlagárral az V. kerület lett az első 2 millió forinttal, melyet a II. és a XII. kerület követett átlag 1,8 milliós négyzetméterárral.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem