Akut légúti fertőzés tüneteivel 250 500-an keresték fel orvosukat, 46 ezren influenzaszerű tünetekkel mentek.
Régóta feszül egymásnak a két tábor: egyes szakácsok szerint mindenképpen meg kell mosni a baromfihúst, mielőtt elkészítjük, mások szerint viszont pont ezzel okozzuk a legnagyobb fertőzésveszélyt. Az igazságot most az amerikai szakemberek leplezték le. Mutatjuk, mit kell csinálni a csirkehússal, ha nem akarsz szalmonellát kapni!
Évtizedes vita a profi séfek és az otthoni szakácsok körében, hogy meg kell-e mosni a baromfihúst mielőtt megfőzzük. Igaz, hogy a hús nyálkáját mindenképp le kell mosni, mert veszélyes baktériumok tenyésznek benne? Nos, a válasz nem, legalábbis az amerikai élelmiszerbiztonsági felügyelet szakértői szerint.
A baromfihús leöblítése mellett ágálók egyik legfőbb érve, hogy így el lehet távolítani az olyan veszélyes bakériumokat, mint például a szalmonella - ezek közismerten ételmérgezést okoznak. Ám az amerikai járványügyi központ (Centers for Disease Control and Prevention - CDC) és az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (United States Department of Agriculture - USDA) hivatalos álláspontja szerint a mosás többet árt, mint használ, ugyanis rengeteg konyhai eszközt beszennyezhetünk a baktériumokkal, ahogyan fröcsköl szét a csap alatt a húsleves víz.
Tehát azok, akik a baktériumok elleni védekezés végett mossák a baromfihúst, azok valójában többet ártanak, mint használnak az amerikai szakemberek szerint, hiszen csak jobban szétterítik a veszélyes kórokozókat a konyhában. Sőt, néhány baktériumot egyszerűen nem lehet eltávolítani a húsról, akárhányszor mossuk meg, mivel nagyon szorosan kapcsolódnak a felületéhez.
Sokáig megmarad a szennyeződés
Az amerikai hatóságok egy tavalyi tanulmányt is idéznek, amelyből kiderült, a baromfimosó szakácsok 60 százalékánál találtak veszélyes baktériumokat a mosogatóban a művelet után, 14 százalék esetében még az eszközök elmosogatása után is kimutatták a kórokozókat a felületen.
Patrick McNiff, a Rhode Island-i Pat Pat Pastured nevű farm tulajdonosa a HuffPostnak arról beszélt, hogy sok mindenben nem ért egyet az amerikai élelmiszerbiztonsági hatóságokkal, de a csirkemosás ügyében osztja a szakemberek álláspontját. Nem úgy Julia Child séf, aki a lapnak arról beszélt, mindenféleképp le kell mosni a baromfihúst, mielőtt dolgozunk vele.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hasonló véleményen van Michael Ruhlman élelmiszeripari szakíró is, aki azt mondta, nem hiszi, hogy nagy baj lehet belőle, ha a csirkehúst óvatosan leöblítjük, hagyjuk megszáradni, utána pedig rendesen kezet is mosunk. Bár nem kételkedik a szalmonella és a többi káros baktérium létezésében, de szerinte kellő elővigyázatossággal mindenképp meg kell mosni a húst.
Felmerül a kérdés, hogy ha a mosás nem segít, akkor hogyan lehet megszabadulni a veszélyes kórokozóktól? Az USDA és a CDC ajánlása szerint megmosás helyett alaposan főzzük, süssük meg a húst, és akkor nem lehet baj. A szakértők azt mondják, hogy a ha a csirkehús belső hőmérséklete is meghaladja a 70-75 Celsius-fokot, akkor minden káros baktérium elpusztul - ehhez ajánlatos egy élelmiszer-hőmérőt is beszerezni, ha biztosra akarunk menni.
Emellett ajánlatos még alaposan elmosni a konyhai eszközöket, miután nyers baromfihússal érintkeztek, és tanácsos egy külön vágódeszkát fenntartani a csirke- és pulykahúsok darabolására. Néhány szakértő azt is mondja, hogy ne öntsd ki a lefolyóba a nyers húslevet, mert az is komoly fertőzésveszélyt jelenthet - ehelyett egy zárt edényben (pl. tejfölös bödön), becsomagolva kell kidobni a kukába.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








