2020. július 6. hétfő Csaba

Digitális oktatás: hiába kap a gyerek tabletet, ha a szülő néz rajta pornót


A koronavírus okozta gazdasági válság szinte mindenkit érintett az országban, de korántsem azonos mértékben. A KSH adatai szerint Magyarországon 400 ezer forint volt a bruttó áltagkereset márciusban, ami 9%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest: fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez a teljes munkaidőben foglalkoztatottakra vonatkozik. Az összeg csalóka. Egyrészt nem szabad figyelmen kívül hagyni az átlagkereset mögötti földrajzi különbségeket, melyről ebben a cikkben  írtunk korábban. Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) nemrég publikált statisztikáit górcső alá véve ugyanis kiderül, hogy a legszegényebb magyar településeken élők anyagi helyzete meglehetősen kiszolgáltatott: a legszegényebb településeken hozzávetőlegesen kétszer kisebb az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem, mint a leggazdagabb járásokban. A koronavírus kirobbanása pedig csak tetőzte a bajt. Az Igazgyöngy Alapítvány hátrányos helyzetű gyerekek és mélyszegénységben élő családok segítésével, támogatásával foglalkozik. A szervezet a közösségfejlesztéstől az adósságkezelésen át a munkahelyteremtésig különböző területen segíti a Berettyóújfalu környékén élőket, például művészeti iskolát, tanodát működtetnek. L. Ritók Nórával, az alapítvány vezetőjével arról beszélgettünk, milyen hatása volt a vírusnak és a karanténnak a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élőkre.


Pénzcentrum: Mit tapasztaltál, hogyan élték meg a hátrányos helyzetű településeken élők a járványhelyzetet?

L. Ritók Nóra: Nehéz egy olyan társadalmi csoporttal megélni ezt az egészet, akiknek semmiféle tartalékuk nincs, és nagyon sok esetben nincs rálátásuk a világra, a történéseket nem tudják megfelelően értelmezni. A március 16-i hét elején, amikor az első korlátozásokat megtapasztalhattuk, a családok a gyerekek étkeztetése miatt aggódtak. A különböző önkormányzatok különböző sebességgel reagáltak a helyzetre, de végül mindenhol sikerült megoldani az ebéd házhoz szállítását. A következő a felvásárlási láz volt.

Okostelefonja ezekben a térségekben is van az embereknek, látták a hipermarketek üres polcairól beszámoló híreket és pánikba estek. A rémület végiggyűrűzött: ha nincs arra pénzük, hogy ők tartós élelmiszert halmozzanak fel, és akinek van tartaléka, az mindent felvásárol, nem lesz elég áru.

A Facebook számukra a legfontosabb tájékozódási forrás, de a családok, akikkel kapcsolatban vagyunk, nehezen tudnak különbséget tenni az igaz és hamis állítások, a valós és az álhírek között.

Közben a közösségi médián megjelentek olyan bejegyzések, hogy korlátozni fogják a közlekedést, a faluban élők nem fognak tudni elutazni, vásárolni, a pánik tovább fokozódott, hogy honnan lesz meg a napi kenyér, betevő.

Az állami média pedig azt sulykolta, hogy forduljanak az emberek az önkormányzatokhoz, majd ők segítenek a rászorulókon. Sok önkormányzat valóban el is kezdett élelmiszer-csomagokat osztogatni, de a különböző települések anyagi helyzete nagyban különbözik egymástól. A nagyobb településeken, ahol magasabb az adóbevétel, több erre a lehetőség is, mint a kisebb falvakban. És ha valaki kiposztolta a Facebookra, hogy nagyon szépen köszöni a csomagot az önkormányzatnak, a közeli településeken élők reklamáltak, hogy ők miért nem kaptak semmit.

Volt még egy csavar: a kisebbségi önkormányzatok is elkezdtek kríziscsomagokat osztani, de aztán az országos vezetőség közölte, hogy az ő működési költségeiket nem lehet segélyezésre fordítani, aki már megtette, annak vissza kell fizetnie. Ez megint csak felpaprikázta a kedélyeket, a roma önkormányzatok között is indulatos vitákat okozott.

Ebben a kaotikus helyzetben hogyan lehetett megnyugtatni a családokat és mi jelentette számukra a legnagyobb segítséget?

Mivel fogalmuk sem volt, mit is jelent egy ilyen járvány és hogyan lehet ellene védekezni, az edukációra nagy hangsúlyt fektettünk. Nem csak a fertőtlenítésről van szó, hanem akár a kézmosás fontosságáról is, vagy arról, mit tegyenek, ha tömegközlekedésen utaznak, és utána hazaérnek. Maszkokat is kezdtünk varrni, és osztani. Végig szorosan együttműködtünk az állami ellátórendszerrel, vagyis önkormányzatokkal, családsegítőkkel, védőnőkkel, adtunk nekik is fertőtlenítőszereket, maszkokat. Nemcsak azért, mert nekik is szükségük volt védőeszközökre, hanem azért is, hogy őket is pozícióba hozzuk, hiszen hozzájuk is fordultak, és nekik nem volt miből segíteni.

Az emberek sokkal inkább féltek a létbizonytalanságtól, mint a vírustól.

Pénzsegéllyel is segítettünk, hiszen a tartós élelmiszerek mellé, amit osztottunk, szükség van másra is, kenyérre, tejre, fűszerekre is. Közben ez is problémás, hiszen sok településen egyáltalán nincs bolt.

Ezek a helyek már csak úgy élhetők, ha a szürke-fekete zóna biztosítja a szolgáltatásokat. Ilyen pl. az úgynevezett "boltocskázás", vagyis hogy valaki a faluból, akinek autója van, elmegy egy másik településre bevásárolni és otthonról, felárral adja tovább a beszerzett termékeket. Mások pénzért vállalnak fuvart, aki fizet, azt elviszik egy másik településre boltba, orvoshoz.

A járvány ugyanakkor ezt a réteget is érintette, hiszen nem volt ezekre a szolgáltatásokra sem pénze a családoknak.
Van olyan település, ahol mozgóbolt jár rendszeresen, és amikor felröppent, hogy a közlekedést is korlátozzák, az is növelte a pánikot. Nem véletlen, hogy a zsáktelepülésen, ahol nincs üzlet, gyakrabban osztottunk élelmiszert, mint egy olyan helyen, ahol van.

A harmadik hétre sikerült stabilizálni a helyzetet, és akkor elkezdtünk jobban fókuszálni az oktatásra. A karantén alatt mi 16 településen segítettünk, eddig több mint 10 millió forintot tesz ez ki, amit kríziskezelésre fordítottunk, de ha mindent összeadunk, a végén lesz az bőven 15 is.

Hogyan működött ezeken a helyeken az oktatás?

A fogyasztói társadalom hatása rájuk éppúgy ömlik, mint másokra, senki nem tudja magát kivonni alóla. Épp ezért a szegénység ellenére az okostelefon a leszakadó térségekben épp olyan általános, mint bárhol máshol. És mivel ez is digitális eszköznek minősül, elvileg a családoknak meg volt a lehetősége bekapcsolódni a digitális oktatásba. De csak elvileg.

A hátrányos helyzetű településen élők ugyanis nem rendelkeznek azzal a tudással, hogy az okostelefon funkcióit megfelelően használják. Minimális az, amit tudnak, és az sem abba az irányba visz, amit a digitális oktatás elvár.

Tudnak maguknak Facebook- oldalt csinálni, tudnak szelfizni, ezeket a képeket feltölteni, élő videózni, bölcs vagy vicces mondatokat, meg zenét megosztani, de feladatlapot megoldani, youtube anyagokat megtalálni, és az alapján dolgozni nem igazán. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy van olyan család, ahol egy telefon van és öt gyerek.

A családok egy részének fogalma sincs róla, mi az a KRÉTA-rendszer, nem követi a gyerek előmenetelét az e-naplóban, azt sem tudta, hogy ezzel mit kezdjen.

Rövidesen a pedagógusok is rájöttek, hogy a Facebookon több gyereket érnek el, próbáltak csoportokat szervezni, Messengeren elküldeni a feladatokat, de ez sem működött mindenhol. Ugyanis az általuk küldött feladatlapokat nem tudták telefonon kitölteni és visszaküldeni, nyomtató viszont nem volt. A mi irodánk Berettyóújfaluban működik, volt olyan anyuka, aki minden nap bejött, hogy kinyomtatnánk-e a feladatokat.

Idővel az iskolák is reagáltak erre. Azokon a településeken, ahol nincs iskola, hetente egy alkalommal mentek ki a feladatokkal, szétosztották, és a következő héten kellett leadni. De ez sem volt megoldás, mert

a családok egy részénél nincs otthontanulási kultúra, és a lakhatási szegénységben képtelenség volt nyugodt tanulási környezetet biztosítani a gyereknek.

Becslések szerint a gyerekek 20 százaléka egyáltalán nem vett részt a távoktatásban, de szerintem a leszakadó térségekben ezeknek az aránya jóval magasabb. A pedagógusoknak minden erőfeszítésük ellenére sem sikerült folyamatos munkára bírni a gyerekeket.

Vagyis hiányzott a motiváció és a nyugodt légkör. Tudtak segíteni a szülők a gyerekeknek?

Igen, hiányzott és az értékelés is problémás volt, volt, hogy ez is demotiválta a gyerekeket. Volt középiskola, ahová, ha valaki visszaküldte a feladatok egyharmadát, de hibák voltak benne, könnyen egyest kapott. Ugyanakkor a testvérénél, aki másik iskolába járt, más volt a helyzet. Ott egy-két hibás feladat visszaküldése is akkora teljesítménynek számított, hogy megadták rá a kettest. Nagy volt a szórás.

Össze sem lehet hasonlítani az oktatást ezekben a térségekben azzal, amikor egy pedagógus rendes online órát tart, a gyerek mellett ott ül a szülő és segít neki, azzal, hogy hetente egyszer papíron érkezik egy csomó feladat, aztán egy heted van rá, hogy oldd meg.

És akkor felmerül az a kérdés is, hogy hogy lehet például informatikát papíron tanítani? Láttam olyan informatikai feladatot, hogy rajzold le a számítógép részeit.

Nem volt differenciálás. Azok az SNI-s gyerekek, akik speciális segítséget igényeltek volna a munkához, teljesen leszakadtak, még nagyobbra nőtt a szakadék.

Az Igazgyöngy Alapítvány 140 tabletet osztott szét 15 településen. Egyrészt olyan gyerekeknek adtuk oda, ahol biztosítva láttuk a szülői hátteret ahhoz, hogy a gyerek tényleg be tudjon kapcsolódni az online oktatásba. De volt település, ahol minden család, amelyben iskolás korúak a gyerekek, kapott.

Hiába írtunk egy szerződést, hogy a családok vállalják, hogy vigyáznak az eszközre, volt, ami összetört a karatén alatt, volt, amiről nagyon rövid idő alatt lefogyasztották az internetet, felnőtt tartalmakat töltöttek le, gyakorlatilag elvették a gyerekektől, és nem törődtek azzal, hogy ezt ő azért kapta, hogy tanuljon.

Ne gondoljuk tehát, hogy a digitális eszköz hiánya volt az egyetlen kockázati tényező abban, hogy a gyerekek tudtak-e kapcsolódni a digitális oktatáshoz. Sok családban hiányzik az a fajta felelősségérzet, ami szükséges lenne ehhez. Nemcsak a gyerek, de a szülő generációjánál sem alakult ez ki. Az olyan családokban, ahol az eszközt magát kellett megvédeni a család többi tagjától, ott nem az eszközhiány volt a gátja a tanulásnak. Ott nem ment az papíralapon sem.

Be lehet ezt hozni ezt a lemaradást?

Ezt nehéz megítélni. Azt sem látjuk, milyen mértékű ez. Volt, ahol volt tudásátadás, új ismeret bevésése, volt, ahol a szinten tartás működött, de nagyon sok gyereknél csökkent az olvasás, írás, számolás képessége.

Azt gondolom, hogy ez az időszak ki fog maradni, szeptemberben mindenki halad majd a tananyaggal, ezt képtelenség lesz továbbhaladás mellett pótolni, és mennek majd tovább a tanmenet szerint, hiszen vannak, akikkel simán lehet lépni tovább. Nem hiszem, hogy központilag hoznak intézkedést a pótlásra.

Azokat a gyerekeket, akik nem kapcsolódtak be a digitális oktatásba, sok esetben behívta arra a két hétre az iskola, amikor júniusban megnyitottak, de két hét alatt nem lehet pótolni három hónap ismeretanyagát. Úgy gondolom, hogy ezek az időszakok megmaradnak zárványnak, ami ki fog rajzolódni egy tudástérképen. Van, ahol beépült valami, és van, ahol érintetlenül maradt. Az osztályozások ezt most nem tükrözik. Az érettségiről nem is beszélek, szinte mindenki csont nélkül átment.

Ami azonban pozitívum, hogy sok helyen a szülők - akiknek többnyire talán megvan a nyolc általánosuk - leültek az alsós gyerekkel digitális eszközzel tanulni, és nekik hihetetlen mértékben fejlődött a digitális kompetenciájuk.

A fiatal szülőknek javultak az alapkészségei, gyakorlatilag újratanultak olyan dolgokat, amik nekik is kimaradtak annak idején az iskolában. Az olvasási, számolási készségek határozottan megszilárdultak.

Emellett nagyon sok szülő most döbbent rá arra, hogy milyen gyenge a gyerekének a figyelemkoncentrációja, milyen nehezen motiválható. Azzal, hogy figyelték, hogy a tanodapedagógus vagy az önkéntes hogyan szól a gyerekhez, hogyan motiválja, tartja fenn a figyelmet, egy tanulásmódszertani szülői kompetenciafejlesztés is történt.

A felsősöknél ez már kevésbé volt így, itt a szülők kevésbé kapcsolódtak be. De ez

a közös fejlesztés egy olyan pont, amivel nagy hiányosságokat tudunk pótolni, hiszen mindig azt mondom, hogy az a baj, hogy a szülők generációja is tudás- és képességhiányosan került ki a rendszerből.

Nagy tanulság, hogy jobban kell fókuszálni az online térre, és hogy nem csak a tanítás során, hanem a közösségfejlesztésben is érdemes használni a digitális eszközöket. Hiszen rákényszerültünk arra, hogy a kiscsoportos foglalkozásokat, akár a baba-mama klubot, akár a fiatal anyukák klubját, online vigyük.

Ezeket érdemes megtartani, mert

tudomásul kell vennünk, hogy a hátrányos helyzetű, szegénységben élők is léteznek a digitális térben, és erre építenünk kell. Tudomásul kell venni, hogy ha ebben a térben komfortosan érzik magukat, akkor ide kell csoportosítani a fejlesztéseket. A digitális eszközök már lehetőséget adnak erre.

Több százezer ember veszítette el a munkáját a koronavírus okozta gazdasági válság miatt. Mit tapasztaltál a leszakadó térségekben?

Április elején leálltak az alkalmi munkalehetőségek, ami sokak megélhetését jelenti. Újabb pánikhullám volt: nincs lehetőség feketén sem jövedelemhez jutni. Szerencsére csak néhány hét kiesés volt, a járvány megjelenése utáni 5-6. héten újraindultak az építkezések, amelyek munkalehetőséget biztosítottak az embereknek. A közmunka pedig nem szűnt meg, az folyamatos volt.

Hogyan működött az orvosi ellátás?

Sok településen hetente egyszer van rendelés, de volt, ahol a háziorvos már nagyon idős, és a vírus kirobbanása után felfüggesztette a rendelést. Épp ezért Facebookon hangsúlyoztuk, vigyázzanak a gyerekekre, mert ha most történik valami, elesik vagy megégeti magát, és megjelennek vele az egészségügyi ellátórendszerben, növekszik a Covid-fertőzés kockázata.

A védőnők próbálták valamennyire uralni a helyzetet, de sok esetben a kismamák kötelező vérvételei elmaradtak és összecsúsztak, még a nagyobb településeken is.

Mennyire követik a híreket a leghátrányosabb helyzetű térségekben élők? Tartanak például ezeken a településeken egy esetleges második hullámtól?

Nem hiszem. Hangsúlyoztuk, hogy továbbra is nagyon fontos a megfelelő kézmosás, és figyeljenek oda a rokonlátogatásokra, ugyanakkor azt láttuk, hogy azok a járvány "tombolásakor" sem szűntek meg. Nem tudnak ezzel a helyzettel mit kezdeni.

Örülünk, hogy úgy múlt el, hogy ezekben a térségekben nem volt haláleset. Rossz belegondolni, hogy mi történt volna, ha a szegregátumokban is elterjed a vírus.

Ha lesz második hullám, mindent újra kell kezdenünk, ezeknek az embereknek ugyanúgy nem lesz tartaléka, ugyanúgy a segítségünkre fognak szorulni.

Cmlapkép: MTI Fotó / Czimbal Gyula

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS