2019. június 18. kedd Arnold, Levente

Borzasztó lemaradásban vagyunk a szlovákoktól: ők Európában is elsők


Arányaiban messze nincs annyi nagycsaládos Magyarországon, mint Szlovákiában: sőt, északi szomszédunk az egész EU-t tekintve kiemelkedő ebben a tekintetben. Bár a régióban még úgy-ahogy jól állunk a többgyermekes családok arányát tekintve, bőven lenne hová fejlődni. Vélhetően ezért is indul el a családvédelmi akcióterv.

Magyarországon a családok majdnem felének van egynél több gyermeke, bár ez jól hangzik, de az Eurostat adatai szerint ezzel az aránnyal elég rosszul állunk az Unión belül. Ugyanis míg nálunk 50,86 százalék az egygyerekes háztartások aránya, addig a cseheknél például csak 45,8 százalék, Szlovákiában pedig az egész EU-ban a legalacsonyabb, 35,42, a környező országok közül még Ausztriában is hasonlóan alacsony az arány, 38,5 százalék.

Romániában egy kicsivel nagyobb arányban vannak azok a háztartások, amelyek egy gyereket tartanak el (52%), Szlovéniában 54,6 százaléknyian vannak az egygyerekesek, Horvátországban ez az arány 44 százalék, a lengyeleknél pedig majdnem 46 százalék.

A legnagyobb arányban Írországban vannak az egygyerekes családok (60,25%), és Belgiumban is elég sokan tartanak el csak egy gyereket (a gyerekes háztartások 57 százaléka), illetve Litvániában és Szlovéniában is valamivel 56 százalék felett van az egygyerekes családok aránya.

Mindenkit ver a szapora Szlovákia

A három, vagy több gyermeket eltartó háztartások arányában kb. az átlagot hozza Magyarország a maga 14,45 százalékával. Ezt az összesítést is a Szlovákok vezetik EU-s szinten, ott a gyerekes háztartások több mint negyedében van három, vagy több eltartott gyermek. Az arányszám egyébként a környező országokban alacsonyabb a mienknél: Lengyelországban (13%), Romániában (11%), Csehországban (10,62%), és még Ausztriában (13,6%) is arányaiban kevesebb a három, vagy több gyermekes háztartás. Szlovéniában 10 százalék alá bukott az arány.

A nagy családok aránya még Finnországban (18,7%) és az Egyesült Királyságban (17,8%) is magas, de nem tudják megközelíteni a szlovákokat. A legkevesebb három, vagy többgyerekes háztartás Írországban van, csupán 5,21 százalékos az arányuk, és a belgáknál is csak 6,78 százaléknyian vannak a nagycsaládosok, és a spanyoloknál sincsenek 8 százaléknál többen.

Összességében az Eurostat közlése szerint az uniós országokban a gyerekes háztartások 47 százalékában csak 1 gyermek volt 2018-ban, a kétgyerekesek aránya 40 százalék volt tavaly, és 13 százalék volt nagycsaládos.

Ösztönöznék a gyerekvállalást

Vélhetően a magyar kormányzatnak frissebb, és pontosabb adatai vannak a demográfiai helyzetrőlm. És ösztönözni is akarják a gyermekvállalást, februárban  jelentették be, hogy elindul az úgynevezett családvédelmi akcióterv. A Portfolio elemzői véleménye szerint a bejelentett intézkedések első ránézésre is jelentős költségvetési forrást megmozgató döntések, amelyek akár valóban hozzájárulhatnak a kormány céljához. Erre nagy szükség is van, hiszen a nők gyerekvállalási kedve az eddigi erőfeszítések ellenére harmadik éve stagnál, az 1,5-ös termékenységi ráta pedig nagyon messze a van a kormány által célul kitűzött 2,1-es értéktől.

A hétpontos tervben többek között szerepel az is, hogy a nők, akik legalább négy gyermeket szültek életük végéig mentesülnek az szja-fizetés alól. Emellett a 3, vagy többgyermekesek 2,5 millió forintos visszanemtérítendő támogatási is igényelhetnek új, hétszemélyes autók vásárlásához. Egyelőre nem tudni, ezek mennyiben fogják befolyásolni a gyermekvállalási kedvet, de annyi biztos: több mint 172 ezer család már most jogosult a 2,5 milliós támogatásra.

Piaci szakértők szerint a konstrukció évente úgy 5 ezer darabbal emelheti meg a gépjármű-értékesítési számokat. Szinte minden Magyarországon jelen lévő márka árul olyan típust, ami szóba jöhet, a legolcsóbb járművek 3,5 millióba, a legdrágábbak akár tízszer ennyibe kerülnek. A nagycsaládosok nemcsak a belépő szintű autókból válogathatnak, a támogatás révén lehetőségük van magasabb kategóriájú kocsik beszerzésére is. Amennyiben persze rendelkezésükre áll a saját rész, amely több millió forint összegű tőkét jelent.

A 7 pontos családvédelmi akcióterv elemei:

  • 1. Bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását. Minden 40 év alatti nő az első házassága esetén 10 millió forintos kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első gyermek érkezésekor 3 évre felfüggesztik, a második gyermek esetében újabb 3 évre felfüggesztik és a tőketartozás a harmadát elengedik, a harmadik gyermeknél a maradék tőketartozást elengedik.
  • 2. Bővül a CSOk kedvezményes hitele, a két- és többgyerekes családok használt lakás vásárlására is felhasználhatják. Heteken belül jön a falusi emberekre szabott CSOK.
  • 3. Már a második gyermek születésekor 1 millió forintot, a harmadik gyermek születésekor 4 millió forintot, minden további gyermeknél 1-1 milliót vállalnak át a jelzáloghitelből.
  • 4. Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek életük végéig mentesülnek az szja-fizetés alól.
  • 5. Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja, a legalább 3 gyermekes családoknak 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást adnak.
  • 6. Megvalósul a teljes bölcsődei ellátás, 3 év alatt 21 ezer új férőhelyre lesz szükség, amiből az év végéig 10 ezer megépül. 2022-re minden szülő bölcsődébe viheti a gyermekét.
  • 7. Bevezetik a nagyszülői gyedet, ha a szülők így döntenek, akkor a nagyszülők maradhatnak otthon a gyerek(ek)kel.

Vészesen fogy a magyar

Nem csoda, hogy a kabinet élénkíteni akarja a gyermekvállalási kedvet. Hiszen a KSH statisztikái szerint 2019 januárjában 7364 gyermek született, 5,5 százalékkal, 427 újszülöttel kevesebb, mint 2018 első hónapjában. Ezen felül a teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült havi értéke 1,44 volt, az előző év azonos időszakára számított 1,50-hoz képest. A statisztiák kitértek a halálozási mutatókra is, amik bődületesen negatív képet festenek. Ez alapján 3 790 fő vesztette életét, ami számottevően, 19%-kal, 2176 fővel több, mint egy évvel korábban. A nagymértékű halálozási növekmény hátterében az idei évben a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott.

További szomorú adat, hogy a halálozások száma jelentősen emelkedett, miközben a születéseké csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 68 százalékkal nőtt, és a 2018. januári 3823-mal szemben 2019 első hónapjában 6426 fő volt. Mindennek tetejében még a házasságkötések száma is mérséklődött, 1 436 pár lépett frigyre, ami 5,0 százalékkal, 76-tal kevesebb, mint 2018 januárjában.

KIHÚZNA A BAJBÓL 400 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 400 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 11 130 forintos törlesztőrészlettel az Erste nyújtja (THM 16,70%), de nem sokkal marad el ettől az OTP 11 958 forintos törlesztőt (THM 20,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a MKB és a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum gyorskölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 2 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Így épül tovább a magyar gyárország: ezen a listán is csúnyán leszerepeltünk
Az Európai Bizottság a napokban publikálta az EU-tagállamok innovációs eredményeit.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

06.13-06.19
Országos

Spar

06.13-06.19
Országos

Aldi

06.13-06.19
Országos

Lidl

06.13-06.19
Országos

Tesco

06.13-06.19
Országos

Auchan

06.13-06.19
Országos

Praktiker

Tavasz, nyár, kert
04.04-07.31
Országos