Kevés medencetulajdonos tudja, hogy a leeresztett víz meghatározott feltételek mellett szennyvíznek minősül, és a nem megfelelő kezelése jelentős bírságokat vonhat maga után.
Európában már minden harmadik otthon “okos”, a prognózisok szerint 2029-re 42 százalékos penetrációra számíthatunk az újépítésű ingatlanoknak, illetve az ún. retrofit megoldásoknak, azaz a meglévő lakások utólagos okosításának köszönhetően. Kovács Zoltán mérnök-közgazdász szerint Magyarországon 2026-ra az új társasházaknál alapelvárássá válik egy “belépő szintű” okosotthon-csomag, az épületgépész pedig azt valószínűsíti, hogy a gépi szellőztetés és az esővízmenedzsment az okosrendszerek egyre fontosabb elemei lesznek. A szereplők 2026-ban érezhető piaci élénkülésre számítanak, a jövő pedig a prediktív, “előrelátó” funkciók bővülése felé mutat.
„A tapasztalat azt mutatja, hogy itthon már nem csak a kiemelt lokációkban, de akár a peremkerületekben is egyre gyakrabban legalább egy alap okosotthon csomaggal építik meg az ingatlanberuházók a lakásokat” – árulja el Kovács Zoltán, az intelligens épületelektronikával foglalkozó iContrAll ügyvezetője.
A mérnök-közgazdász szerint a lakók 20-30 százaléka ráfizetéssel bővíti is a megkapott alaprendszert, mert méltányolja és hasznosnak ítéli a minőségi műszaki tartalmat. A jelenséget az ingatlan beruházók is felismerték, hiszen az okos megoldások egyben marketing eszközök is, értéknövelő tényezőként magasabb kategóriára pozícionálják az ingatlant – mindezt ráadásul már nem is jelentős többlet költség fejében.
Tegnap luxus – ma már alap – mi jön holnap?
Az okosotthonok terjedésével mára egyértelművé vált, hogy ami néhány éve még prémium kategóriát jelentett, 2026-ra az új építésű ingatlanok alapfelszereltségévé válik. De mit is takar pontosan ez az „alapcsomag”? Tatár Ádám, a Wavin beltéri klímamegoldásokkal foglalkozó épületgépész mérnöke szerint a hűtés-fűtés intelligens vezérlése, az okoskapcsolók, valamint a különböző szenzoros funkciók jelentik a belépőszintet. A rendszer azonban jóval tovább bővíthető: az épületgépészethez kapcsolódó megoldások – mint a vezérelt gépi szellőztetőrendszerek, a víz- és csőhálózati szenzorok, illetve az esővíz-menedzsment – mind integrálhatók a lakás digitális infrastruktúrájába.
„A trend ma már egyértelműen a prediktív, előrelátó funkciók bővülése felé mutat, ahol az otthon már a felhasználó előtt tudja, mire van szüksége. A vásárlók emellett az apró döntéseket és rutinfeladatokat csökkentő, automatikus folyamatokat – például szivárgásjelzést vagy távvezérlést – is egyre inkább elvárják” – tette hozzá a szakértő.
Nagy beruházás, minimális okosotthon-költség
Az olyan nagy beruházások esetében, mint a Kopaszi Gát Budapart projekt részeként a közelmúltban átadott 141 lakásos társasház, az okosrendszerek kialakításakor a feladatok összetettsége, egymásra hatása mellett a nagy lakásszám miatt is körültekintő tervezésre és precíz kivitelzésre van szükség. Ebben a projektben a Wavin intelligens felületfűtési és -hűtési rendszere, illetve az iContrAll okosotthon- és hőközponti vezérlőrendszerre is az alapfelszereltség részét képezték.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ilyen alapcsomagok költsége új építésű ingatlanok esetén jellemzően mindössze néhány százalékot tesz ki a teljes beruházási értékből, míg felújítás során – a meglévő rendszerek átalakítása miatt – némileg magasabb ráfordítással kell számolni. A rendszer üzemeltetéséhez egy komoly, hosszú távon is elérhető informatikai háttérre és ügyfélszolgálatra is szükség van, ennek költségét pedig már a vételárban érvényesíteni kell, hiszen a jelenlegi piaci elvárás az, hogy mindezt a vásárlók külön havidíj nélkül kapják meg.
A tapasztalatok szerint az okos megoldásokba való beruházás a fejlesztők számára mindenképpen megtérül, hiszen ezek már ma is mérhetően növelik az ingatlan értékét: a “smart” és “green premium” egyre meghatározóbb tényezővé válik a lakáspiacon.
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







