13 °C Budapest

6 magyar város az európai szégyenlistán: borzasztó a levegő minősége

2021. március 23. 16:54

Hat magyar település is bekerült Európa 200 legszennyezettebb levegőjű városa közé. Az IQAir 2020-as összegzéséből kiderült, hogy a vizsgált hazai települések közül egyedül Balassagyarmaton ne lépte át a szálló por koncentrációjának éves átlaga a WHO-s határértéket. Ezzel szemben Sajószentpéter a 62. legrosszabb levegőjű európai település lett az összesítésben. Jellemzően a Balkánon, vagy Lengyelországban található városok előzik csak meg, illetve Milánó és Las Palmas.

Magyarországon visszatérő probléma a légszennyezettség: télen rendre érkeznek jelentések a Nemzeti Népegészségügyi Közpottól, hogy éppen melyik városban rossz, vagy egyenesen káros a levegő minősége. A szálló por koncentrációjának emelkedése javarészt a fűtésre vezethetőek vissza. Súlyos látletetet fest hazánkról az IQ Air legfrissebb, a 2020-as adatokon alapuló rangsora is. Ebben több ezer települést rangsoroltak levegőminőség alapján, és az éves átlagok tekintetében több hazai város is a legrosszabbak között van.

Sajószentpéteren például a 62. legrosszabb adatot mérték egész Európában.

A települést javarészt balkáni országokban található települések, illetve lengyel városok előzik meg, de például Milánóban, Las Palmasban, vagy a szerbiai Újvidéken is rosszabb a levegő minősége, mint a Borsod megyei településen. Az összegzésből kiderült, hogy Sajószentpéteren az év 12 hónapjából csak 5-ben tudták tartani a EHO által megszabott egészségügyi határértéket - májustól szeptemberig, tehát amikor az emberek nem fűtenek.

Nem sokkal van hátrébb a rangsorban Miskolc sem, amely a 71. A borsodi megyeszékhelyen tavaly mindösszesen egyetlen hónapban júniusban sikerült a WHO egészségügyi határértéke alatt tartani a szálló por koncentrációját, viszont a téli hónapok nem voltak olyan drasztikusan rosszak, mint Sajószentpéteren.

A 200 legszennyezettebb levegőjű európai város listáján még Kazincbarcika is szerepel, amely a 107. Szeged a 176. helyen áll az összegzésben, Debrecen a 181., Nyígyháza pedig a 198. legrosszabb levegőjű város Európában. Budapest a 280. helyen áll, derült ki az IQAir 2020-as összesítéséből.

A vizsgált magyar települések közül Balassagyarmaton volt a legjobb a levegő, a szálló por koncentrációjának éves átlaga is a WHO határértéke alatt volt, és az év nyolc hónapjában nem is mentek fölé. Éves átlagban ugyan a világszervezet határértéke fölött volt a koncentráció, de még jó minőségűre értékelték a levegőt Sarrodon, Sopronban és Kecskeméten is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A koronavírus is veszélyesebb lehet

A járvány szempontjából sem mindegy, milyen minőségű levegőben élünk: egy korábbi kutatásból kiderült, hogy a légszennyezésnek való hosszú távú kitettség 15 százalékkal növelheti világszerte a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 halálozási kockázatát.

A kutatók azt elemezték, hogy a légszennyezés, amelyről korábban már kimutatták, hogy nagy számú idő előtti elhalálozást okoz, milyen arányban járulhat hozzá a Covid-19 halálozási kockázatához. A szakemberek amerikai és kínai közegészségügyi adatbázisoknak a légszennyezéssel kapcsolatos betegségek, valamint a Covid-19 és a szintén koronavírus okozta SARS-betegség adatait elemezték. Ezeket vetették össze a szállópor (2,5 ppm) szennyezés műholdas adataival és a földi mérőállomások légszennyezési adataival, hogy megállapíthassák a kockázatot.

A hosszú távú légszennyezésnek való kitettség Csehországban 29, Kínában 27, Németországban 26, Svájcban 22, Belgiumban 21, Hollandiában 19, Franciaországban 18, Olaszországban 15, az Egyesült Királyságban 14, Brazíliában 12, Portugáliában 11, Spanyolországban 9, Izraelben 6, Ausztráliában 3 és Új-Zélandon egy százalékkal növelhette a Covid-19-bentegségben való elhalálozás kockázatát. Számításaik szerint Európában ez az arány 19 százalék, Észak-Amerikában 17, Kelet-Ázsiában a legmagasabb, 27 százalék lehet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem