18 °C Budapest
Lélegzetelállító légi felvétel Budapest látképéről, Terézváros városrészével.

Hivatalos bejelentés! Extra pénztámogatást kapnak a társasházban élők idén tavasszal Budapesten

2026. március 11. 06:03

Több támogatási programot is elindított a társasházak számára az egyik fővárosi önkormányzat. A kerület külön pályázatot hirdetett kamerarendszerek kiépítésére, valamint közösségi programok és lakóközösségi kezdeményezések támogatására is.

A Terézvárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint a társasházi kamerarendszerek kialakítását segítő program keretösszege 10 millió forint. A támogatás vissza nem térítendő, amelyet a kivitelezési munka elvégzése után, az elszámolás benyújtását követően folyósítanak. A polgármesteri hivatal a rendelet és a támogatási szerződés feltételei szerint legfeljebb 30 napon belül utalja a támogatást a pályázóknak.

A támogatás maximális mértéke a bruttó kivitelezési költség 75 százaléka lehet, de legfeljebb 250 ezer forint igényelhető egy pályázat keretében.

A kerület egy másik pályázatot is meghirdetett a lakóközösségek számára. A Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Környezetvédelmi és Településképi Bizottsága a társasházak és lakásszövetkezeti házak közösségépítő tevékenységeit támogatja.

A program a 2026-ban megvalósuló, vagy 2026. március 1. után már megvalósított közösségi programok finanszírozását segíti. A támogatás többféle tevékenységre kérhető. Ide tartoznak például a lakóközösségek által szervezett események és ünnepségek, mint a szomszédünnepek vagy közös lakóprogramok. A támogatás fedezheti az ilyen rendezvényekhez szükséges eszközök, anyagok beszerzését vagy bérlését, valamint a lakók megvendégelésének költségeit is.

Pályázni lehet olyan kezdeményezésekre is, amelyek során a lakók közösen szépítik a ház közös területeit. Ilyen esetekben a felújításhoz vagy rendezéshez szükséges eszközök és anyagok beszerzésének költsége számolható el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A közösségépítő pályázat esetében a támogatás az elszámolható költségek 90 százalékát fedezheti. Egy lakóközösség egy tevékenységre minimum 50 ezer forintot, legfeljebb 300 ezer forintot igényelhet.

Az önkormányzat honlapja szerint a pályázatok célja, hogy javítsák a társasházak biztonságát, valamint erősítsék a lakóközösségek együttműködését és a helyi közösségi életet a kerületben.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 21. 20:59