Az EBB mintegy 600 milliárd eurós mérlegfőösszeggel rendelkezik, évente 100 milliárd euró értékben nyújt finanszírozást.
Felrobbant a lakáspiac: az Otthon Start rekordot döntött a hazai nagybanknál, kígyóznak a sorok
Az Erste adatai szerint az Otthon Start hatására erősen megugrott a lakáshitelezés. A banknál szeptemberről októberre csaknem két és félszeresére nőtt az új lakáshitelek volumene. A hitelfelvevők 60 százaléka 35 év alatti, az átlagos hitelösszeg pedig közel 36 millió forint. Minden negyedik szerződés mellé további hitel vagy állami támogatás is társult. A Babaváró a leggyakoribb kiegészítés.
A program elsősorban a felsőfokú végzettségű, magasabb jövedelmű ügyfeleket mozgatta meg. Az első két hónap számai alapján az ügyfelek 68 százaléka diplomás és 60 százalék nettó félmillió forintnál magasabb jövedelemmel rendelkezik. A szerződések 90 százaléka használt lakás vásárlásához kapcsolódik. A kölcsönök negyedét 10 százalékos önerővel vették fel. Az ügyletek felében bevontak adóstársat, jellemzően a házastársat.
Harmati László, az Erste vezérigazgató-helyettese szerint az Otthon Start már az első hónapokban felpörgette a lakáshitelezést. A bank az év első kilenc hónapjában 30 százalékkal több új lakáshitelt folyósított, mint egy évvel korábban. A támogatott konstrukció októbertől már a folyósításokban is látszik. A banknál az új lakáshitelek 70 százaléka már otthon startos.
Az Ersténél szeptember óta érhető el az Otthon Start Lakáshitel. Mint írták, a minimális összeg 4 millió forint, a maximális 50 millió forint. A futamidő 5 és 25 év között választható, a kamat végig fix 3 százalék és legalább 10 százalék önerő szükséges.
Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







