9 °C Budapest
Budapesti társasházi lakások

Váratlan fordulat állt be a magyar ingatlanpiacon: mi lesz így a lakáskeresőkkel, ezt is elintézte az Otthon Start

2025. október 16. 19:32

Az elmúlt három negyedévben alig változott a forgalom a magyar lakáspiacon, gyakorlatilag befagytak az eladások a magasba szökött árak miatt. Az idei második negyedév sem hozott élénkülést az Eurostat adatai szerint, tavalyhoz képest viszont érezhető volt a forgalom fékezése. Azonban már nem kell sokat várni az élénkülésre, sőt a hírek szerint el is indult a robbanás a kedvezményes Otthon Start hitelprogramnak köszönhetően, ami egy darabig biztosan felpörgeti majd a tranzakciókat.

Az idei második negyedévben stagnált az értékesített lakóingatlanok száma Magyarországon, ezzel az első negyedéves 0,3 százalékos bővülés és a tavalyi negyedik negyedév 0,3 százalékos zsugorodása után gyakorlatilag a harmadik egymást követő negyedévben volt szinte változatlan a piaci forgalom – derül ki a KSH előzetes statisztikáit közlő Eurostat adataiból, amit az OTP Ingatlanpont szemlézett. Ugyanez látszik a becsült tranzakciók számában is, a második negyedévben eladott 32 900 lakás szinte pontosan megegyezett az előző időszak adatával.

Európában a luxemburgi ingatlanpiac egészen elképesztő kilengéseket produkál, a második negyedévben 77 százalékkal emelkedett a tranzakciószám az év elején látott 33,4 százalékos zuhanás után. Hasonló volt tapasztalható az adatközlő 17 ország közül Norvégiában is, ahol az év elején látott 23,1 százalékos esést 35,5 százalékos szárnyalással korrigálta a piac.

A dobogó harmadik fokára pedig Bulgária került, ahol 26,2 százalékkal több lakás cserélt gazdát azok után, hogy az év elején majdnem ugyanekkora volt a visszaesés. A vizsgált országok közül egyedül Máltán csökkent a forgalom április és június között 3,3 százalékkal, ott az elmúlt négy negyedévből háromban zsugorodott a piac, ami tartósabb negatív tendenciát mutat.

Ha a tavalyi második negyedévhez viszonyítjuk a forgalom alakulását, akkor az Eurostat mindössze négy országban mutatott ki csökkenést: a legnagyobb ütemben, 10 százalékkal az ír lakáspiac zsugorodott, azt követte a máltai 6,2 százalékos visszaesése, a harmadik helyre viszont Magyarország került 5,7 százalékos csökkenéssel. A legnagyobb növekedést ebben a mutatóban is Luxemburg érte el, ahol majdnem 90 százalékkal több lakás cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Dobogós volt még Szlovénia 35 százalékos forgalombővülése és Litvánia, ahol 24,4 százalékkal több lakást adtak el.

Az adatok azt támasztják alá, amit korábban is tapasztaltunk, hogy a tavalyi forgalommal összevetve az idei második negyedévben érezhetően lassult az aktivitás a magyar lakáspiacon

– emelte ki Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ebben szerepet játszhatott az elmúlt időszak fékezhetetlen áremelkedése is, a vásárlók ugyanis egyre árérzékenyebbé váltak, kétszer is meggondolták, hogy a jelenlegi árszintek mellett belépjenek-e a piacra.

Érdekesség, hogy tavaly is megmaradt a magyar lakáspiacnak az a sajátossága, hogy az elmúlt tíz évben egy kivétellel mindig a negyedik negyedév volt a leggyengébb a forgalmat tekintve. Ez azért furcsa, mert a legtöbb országban épp az év vége hagyományosan élénk a lakáspiacon. A gyenge év vége nálunk általában a kivárásnak tudható be, hiszen jellemzően az év elején szoktak indulni olyan kormányzati programok, melyek élénkítik a keresletet, ezeket pedig akár már hónapokkal előtte bejelentették.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Még egy érdekes mutatót vizsgáltak meg: azt, hogy a második negyedévben százezer lakosra hány lakáseladás jutott az egyes európai országokban. Ebben a tekintetben Norvégia vitte a prímet, ahol 629 tranzakciót regisztráltak százezer lakosonként, a többi ország között azonban nem voltak nagy eltérések. A második Litvániában már 403 volt ez a szám, míg a harmadik helyre Bulgária került 366-tal.

Magyarországon százezer lakosra 341 eladást regisztráltak, ami a középmezőnyben volt. A sorból lefelé lógott ki Ausztria 133 és Szlovénia 137 tranzakcióval százezer lakosonként, a harmadik legkevesebb pedig az Írországban mért 195 volt. Csak hogy érzékeltessük Norvégia fölényét: az 5,5 milliós országban kicsivel több, majdnem 35 ezer tranzakciót jegyeztek fel, mint a majdnem kétszer akkora magyar piacon. Másik végletként viszont a hozzánk hasonló, 9,1 milliós népességszámú Ausztriában mindössze 12 ezer lakás cserélt gazdát három hónap alatt.

Vélhetően a magyar lakáspiac sem marad a második negyedév számai alapján leírt stagnáló helyzetben, hiszen már egyértelműen látszanak az élénkülés jelei. Ehhez persze kellett a kormány által nyáron bejelentett 3%-os fix hitelt kínáló Otthon Start program

– mondta Valkó Dávid. A szakember szerint a harmadik negyedév nagyobb részét még a kivárás jellemezhette a szeptemberben elindult konstrukció előtt, a negyedik negyedévtől viszont szinte biztosan komoly növekedés jön majd a tranzakciószámban. Emellett arra számít, hogy az árak is érezhetően tovább nőnek majd, az egész évet figyelembe véve 20%-t elérő drágulás jellemezheti a magyar lakáspiacot, ami európai összevetésben is kimagasló lehet.

Hogyan értékelik anyagi helyzetüket a magyarok 2025 végén?

Átfogó felmérést indított a Pénzcentrum. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon arról, miként értékelik a magyarok saját pénzügyi helyzetüket, és milyen tényezők befolyásolják anyagi biztonságérzetüket. A felmérés kitér a kiadások fedezetére, az adósságokra és a megtakarításokra is, valamint arra, mennyire érzik stabilnak saját helyzetüket a válaszadók. Köszönjük, ha támogatod a munkánkat egy kitöltéssel!

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2025. december 5. péntek
Vilma
49. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?