Már mind a 241 ezer távfűtéses budapesti lakásban elindult a fűtés, és a FŐTÁV további 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztójánál is üzemel a...
Szeptemberi adatok alapján közel 25%-kal több új ingatlanértékesítési megbízást kaptak az ügynökök a nyári hónapok átlagához képest, miközben duplájára nőtt a jelzáloghitelek iránti kereslet az idei csúcshónaphoz képest. Ez egyszerre jelzi az eladói és a vevői oldal élénkülését, és azt is, hogy az Otthon Start Program (OSP) miatt a szakértők szerepe jócskán felértékelődött a lakáspiacon. A kereslet még a legmerészebb szakértői várakozásokat is felülmúlja.
A megbízások számának gyors emelkedése önmagában is fontos ingatlanpiaci fejlemény, de a valódi érdekességet most az adja, hogy a megszokott összefüggés megfordult: általában a közvetítők sok vevővel (vagyis keresleti piacon) kevesebb megbízást tudnak elérni, most azonban ennek éppen az ellenkezője történt.
„A július-augusztusi időszak heti átlagaihoz képest szeptemberben csaknem 25%-kos növekedést láttunk az új megbízások számában. A legerősebb szeptemberi hét pedig közel 40%-kal múlta felül a nyár leggyengébb hetét" – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
A megbízáskötések növekedésének két fő oka rajzolódik ki:Az emelkedő árak: a rekordközeli árszintek miatt sokan döntöttek úgy, hogy piacra teszik ingatlanjaikat, köztük számos befektető is, aki most látja elérkezettnek az időt az értékesítésre.
Az OSP közvetlen hatása: sokan eladásban gondolkodnak, hogy így teremtsék meg a vásárlás fedezetét egy másik lakásra. A megbízások számának látványos növekedése azért is különösen figyelemre méltó, mert a lakáspiacon általában fordított összefüggést látunk: amikor sok a vevő és élénk a kereslet, az eladók gyakran közvetítők nélkül próbálják értékesíteni az ingatlanjaikat. Most azonban ennek éppen az ellenkezője történik: a kereslet erősödése mellett az eladók nagyobb számban fordultak közvetítőkhöz, ami a szakértői támogatás iránti növekvő igényt és a közvetítők felértékelődését mutatja.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
„A tulajdonosi megbízások növekedésében pszichológiai tényezők is szerepet játszanak” – véli az elemző. A gyorsan változó piaci környezetben az eladók sokszor bizonytalanok: tartanak a hibás beárazástól, félnek attól, hogy lemaradnak a megfelelő vevőről, vagy nem tudják, hogyan igazodjanak el a hitelprogramok nyújtotta lehetőségek között.
Ez a bizonytalanság erősíti a közvetítők felértékelődését, az emberek meghatározó országos szakértői hálózattal együttműködve biztonságosabbnak érzik az értékesítési folyamatot. „A szeptemberi adatok így nemcsak a kereslet élénkülését és a megbízások számának emelkedését igazolják, hanem azt is, hogy a közvetítői szerep jelentősége folyamatosan nő a magyar lakáspiacon” – hangsúlyozta Szegő Péter.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







