A szövetség adatai szerint tavaly az építőiparban tartósan, több mint hat hónapon át foglalkoztatottak száma meghaladta a 387 ezret.

Ketyegő bomba rengeteg magyar otthona: kevesen tudnak róla, semmi perc alatt porrá éghet a lakás
Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük a 38. hét legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról. Ha elolvasnád a teljes cikket, kattints a címére vagy a képes ajánlóra.
Időzített bomba rengeteg magyar otthona: kevesen tudnak róla, semmi perc alatt porrá éghet a lakás- A hazai lakástüzek jelentős része elektromos meghibásodások miatt keletkezik. Mint a katasztrófavédelemtől megtudtuk, sokszor az a probléma, hogy a lakóházak elektromos hálózatait nem annyi eszközre tervezték régen, mint amennyit manapság használunk. Emellett több esetben emberi hiba áll a tragédiák mögött. A megkérdezett biztosítók is arról számoltak be: az elektromos eszközök miatti tűzesetek jelentős százalékát teszik ki a tűz miatti kárrendezéseknek. Azt mondták: gyakori probléma, hogy a fogyasztók nagyszámú készüléket csatlakoztatnak egyetlen aljzatra. Azt is megkérdeztük, mikor nem térítenek a lakásbiztosítások az elektromossághoz kapcsolódó kéresetekben és kiderült: sok esetben az elektromos autók, kerékpárok, rollerek töltése során keletkező túlfeszültségi károk is ilyenek lehetnek. Érdemes átböngészni a szerződéseket.
Akár félmillió forintot is érhetnek ezek a régi könyvek: bármelyik magyar polcán ott lapulhat egy-Nincs konkrét mérőeszköz arra, hogy mi számít különösen értékes, antik besorolású könyvnek, ám ha a családi könyvtár darabjai elég régiek és elég jó állapotban megőrződtek, esetleg még manapság felkapott kategóriába is tartoznak, jó eséllyel komoly értéket képviselhetnek. Ám érdemes kétszer meggondolni, hajlandóak vagyunk-e áruba bocsátani a családi kincseket, hiszen 1-1 darabnak nemcsak eszmei, hanem komoly szellemi és esztétikai értéke is van.
Így vesztik el fokról fokra a szabadságukat a magyarok: egy év alatt is sokat romlott a helyzet- Megjelent a Global Freedom Index, vagyis a Globális Szabadság Index, mely rangsorolja a világ országait sokféle mutató alapján. Az egyes országokban mérhető szabadság szintje alapján különbséget tesz szabad, részben szabad, és nem szabad országok között. Magyarország besorolása már 2019 óta részben szabad, mutatóink pedig a friss jelentés szerint tovább romlottak 2022-ről 2023-ra.
Nyugati árak a pesti éttermekben, kocsmákban: alig piálnak már a magyar fiatalok
Az alkoholfogyasztási szokások világszerte jelentős átalakuláson mennek keresztül, különösen a fiatalabb generációk körében: az egészségtudatos életmód és a közösségi médiával kapcsolatos félelmek egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre többen választják az alkoholmentes italokat - ezt számos friss kutatás is alátámasztja. Nem csak külföldön, hazánkban is egyre erősebb ez a trend, ahogy azt Erdei Zsolt, a Brand Passion Group ügyvezetője is elmondta a Pénzcentrumnak adott interjúban. A beszélgetés során kitértünk még a turizmus és az alkohol egyre szorosabb összefonódására, amit már az Európai Parlament döntéshozói is felismertek. Ezzel párhuzamosan a prémium alkoholos termékek iránti kereslet növekedése és a minőségi választék bővülése új lehetőségeket teremt a piacon.
Váratlan hírt kaptak, akik fával fűtenének 2024 telén: erre kevés háztulaj számított
Jobb helyzetből várhatják az idei fűtési szezont a fával fűtők, tavalyhoz képest mind a brikett, mind a tűzifa olcsóbb lett. Viszont 2022-höz képest érezhető a drágulás, az árak magasan ragadtak. Megnéztük, mire számíthatnak idén a fával fűtők. Az idei tél energetikai meglepetése a távhő lehet: Balogh József energiapiaci szakértő szerint a mostani rendszer tarthatatlan, mialatt a villany és a gáz lakossági ára megemelkedett, a távfűtésért még mindig 2014-es árakat fizetnek a lakosok - ez nem tartható sokáig szerinte.
Kiderült az őszi C-vitamin titok: ezt jobb, ha tudod a filléres, bolti pirulákról, tablettákról
A múlt héten már ízelítőt kaphattunk az őszből, hamarosan pedig valóban beköszönt az esős, nedvesebb, borúsabb, kabátos idő. Ezzel együtt pedig nagyobb ütemben kezdenek majd el terjedni a felsőlégúti kórokozók. Egyúttal egyre kevesebb friss gyümölcsöt, zöldséget találunk majd a boltokban, fogyasztunk el, így vitaminbevitelünk csökken. Sokan ilyenkor már megelőzés céljából is szednek C-vitamint étrend-kiegészítő formájában, vagy akkor vásárolnak be, amikor már utólérte őket a fertőzéshullám. A magyarok gyógyszerkiadásai jelentősen növekedtek az elmúlt év során, érezhető drágulást zajlott le. Mutatjuk, mire lehet számítani a patikákban, illetve hogy hogyan és mennyi C-vitamint érdemes igazából szedni, honnantól számít viszont már pénzkidobásnak.
Így füstölnek el milliárdokat néhány perc alatt az orosz-ukrán háborúban: meddig lehet ezt bírni?
„A háborúhoz három dolog kell – pénz, pénz és pénz” – tartja az ismert mondás. Hogy ez mennyire így van, azt egy, a közösségi médiában talált videó is bizonyítja, melyen látható, hogy szó szerint néhány másodperc alatt lehet dollármilliókat elfüstölni.
Itt él a legtöbb iskolázatlan magyar az országban: komoly a baj, esélyük sincs jobb életre
2022-ben 3 156 település közül 42-ben a legfeljebb 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező lakosok mindegyike nyilvántartott álláskereső volt. Ez azt jelenti, hogy ezeken a településeken összesen 9 533 lakos nem talált munkát. Országosan a legfeljebb 8 általánost végzettek aránya egyes vármegyékben, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg, elérte az 54%-ot, míg a gazdagabb régiókban, például Győr-Moson-Sopronban, ez az arány csupán 25 százalék körül mozgott.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nem lehet pusztán az ökölvívást eladni itthon, hanem név is kell mögé, de ez minden sporttal így van - ezt mondta a CashTag című műsorunknak Kovács "Kokó" István, akit arról kérdeztünk, mennyire dobhatja meg a sportág népszerűségét a hatalmas sikerrel futó Sztárbox. Kokó kifejtette, hogy a sportszponzoráció is sok évtizeddel le van itthon maradva. Az adásban emellett az is kiderül, mennyibe kerül, ha mi is kipróbálnánk egy edzőteremben ezt az ősi sportágat.
Magyar állampapír kalkulátor 2024: kiszámoltuk, mennyit hoznak most az elérhető állampapír típusok
A 2021-től elszabadult infláció hatására rengeteg magyar háztartás fordult a lakossági állampapírok felé annak érdekében, hogy megóvják megtakarításaik vásárlóerejét. Bár a tavalyi év második felétől kezdve a pénzromlás mértéke jelentős mértékben lelassult, a fogyasztás csak nem akar növekedni, amelyet jelentős részben az okozhat, hogy a lakosság jelenleg is igyekszik visszapótolni az elmúlt években részben vagy egészben felélt megtakarításait. Mindez tehát azt jelenti, hogy a csökkenő hozamkörnyezet mellett sem érdektelen, hogy milyen lehetőségek közül válogathatnak a megtakarítani vágyó magyarok. Az alábbiakban tehát összefoglaltuk, hogy mekkora állampapír hozamokra számíthat az, aki most szeretne Prémium Magyar Állampapírt, Bónusz Magyar Állampapírt, vagy más egyéb lakossági állampapírt vásárolni.
Veszélyes fertőző kór les a magyar gyerekekre, ha beüt az ősz: nincs menekvés, ezt át kell vészelni?
A bárányhimlő oltást 2019-ben tették kötelezővé gyermekek számára, melytől a megbetegedések számának jelentős csökkenését lehetett várni. A koronavírus járvány következtében meghozott intézkedések, lezárások és közvetett hatásaik miatt azonban nem lehetett megítélni, mennyiben volt köszönhető a védőoltásnak a betegszámok csökkenése. Mostanra azonban rendelkezésre állnak friss éves adatok a 2023-as évről, illetve 2024 első feléről is, ezeket elemezte most a Pénzcentrum. A friss adatokban látható a kötelező védőoltások hatása.
Óriásit hibáznak a magyar szülők az iskolás gyerekekkel szemben: súlyos árat fizetnek érte
A szülők gyakran a „rossz barátokat" hibáztatják gyerekük helytelen viselkedéséért, azonban egy új kutatás szerint az ilyen kapcsolatok tiltása nem javítja a gyermek magatartását, sőt, rontja azt. A középiskolás korban a kortársak egyre nagyobb szerepet játszanak a gyerekek életében, és az anyai tiltás gyakran a gyermek társadalmi státuszának csökkenéséhez vezethet, ami fokozza a problémás viselkedést. A Pénzcentrum mostani cikkében azokat a hibákat gyűjtöttük össze, amelyeket tanácsos a szülőknek nem elkövetnie iskolakezdéskor, vagy iskolaidő alatt.
Szavaztak az autóban dohányzás betiltásáról: minden egy irányba mutat Magyarországon is
Bár több európai országban nagyon komolyan szankcionálva van, ha valaki kiskorú mellett egy autóban dohányzik, Magyarországon egyelőre nincs ilyen jogszabályi tiltás. Pedig kereslet éppen lenne rá, a Pénzcentrum olvasói például elsöprő többségben, majd 80 százalékban támogatnák, ha betiltanák az autókban való dohányzást akkor, ha kiskorú is utaznak a gépjárműben.
Láthatatlan gyilkos vadászik a magyarokra: naponta 4 ember hal meg emiatt a saját otthonában
2023-ban összesen 1548 halálos otthoni baleset történt Magyarországon, kevesebb mint az elmúlt években bármikor. Az esetszámok azonban még így is azt jelentik, hogy naponta átlagosan 4 ember veszíti életét odahaza. A legtöbb áldozatot, az esés, csúszás, botlás követeli, de sokan halnak meg tűztől, fulladástól, és 2022-höz képest jócskán megnövekedett a mérgezéses halálesetek száma is.
Sokkoló árakon mennek ma a nyelvi különórák Magyarországon: ebbe belerokkan a családi kassza-A 2024-es év jelentős változást hozott a magyar felsőoktatásban: immár nem kötelező a diploma megszerzéséhez a B2-es nyelvvizsga, miután a 2023-ban hozott jogszabályi módosítás értelmében a felsőoktatási intézmények maguk dönthetnek a nyelvtudásra vonatkozó követelményekről. Ennek ellenére a szülők továbbra is fontosnak tartják gyermekeik idegen nyelvi képzését, és sokan különórákra járatják őket. A nyelvi különórák nem olcsók: egyéni órák esetén akár 14 000 forintba is kerülhet egy alkalom, így évente több mint fél millió forintot is költenek a szülők a gyerekeik nyelvi oktatására.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


