13 °C Budapest
Június végi budapesti jelenet a Batthyány tértől a Parlamentig és a Duna áradásáig.

Kiszámoltuk: ennyibe kerülhet a magyar családoknak a 2024-es nagy árvíz, ez fájni fog

2024. szeptember 17. 19:02

Ha a 2013-as utolsó nagy hazai árvizet vesszük alapul, és az akkoriban keletkezett károkat, és kárkifizetéseket, akkor megállapíthatjuk, hogy a mostani, 2024-es árvíz is nagyon sokba lesz a lakosságnak, és a vállalatoknak. Az akkori adatokból kiindulva, a mostani árátvonulás következtében a kárösszeg 2 milliárd forint fölé is rúghat. Óriási bajban lehetnek viszont azok, akik nem rendelkeznek semmilyen biztosítással, ők mindenüket elveszíthetik.

Óriási Magyarországon az árvízkészültség, ugyanis a Duna várhatóan néhány nap múlva tetőzik, ami a korábbi legmagasabb Duna vízállás értékét (891 cm, Budapestnél) is megdöntheti. Ez pedig a valóságban azt jelentené, hogy a legutóbbi, 2010-es, 2013-as nagyméretű katasztrófával kellene szembenéznie hazánknak az elkövetkezendő napokban, hetekben.

Az előjelek pedig kifejezetten baljósak, Ausztria, Csehország és Lengyelország elesett: utóbbi két országban már több halálos áldozata is van az árvízieknek, több tízezer embert kellett evakuálni a lakóhelyéről, otthonok dőlnek romba, leáll a vasútforgalom, és az interneten terjedő videók szerint is sok helyen apokaliptikus viszonyokról érkeznek híradások.

Magyarország nagy bajban van

És hogy miért lehet éppen nálunk a közép-európai árvízhullám legnagyobb ütése? Ennek több oka is van, de az egyik legalapvetőbb, hogy Magyarország a Kárpát-medence legmélyebb részén fekszik és így a környező hegyvidékek vízgyűjtőhelye. Ez a gyakorlatban azt jelenit, hogy hazánk több mint 30 százalékos árvízi kitettséggel rendelkezik, mely érték messze a legmagasabb Európában.

Összességében az ország területének csaknem 23 százalékát folyói-, míg 10 százalékát kisvízfolyásai mentén fekvő árterületei teszik ki(!). Ezen a közel egyharmadnyi területen 700 település található, 2 millió ember él és itt húzódik a közutak 15, illetve a vasutak 32 százaléka. Nem véletlen, hogy a 2010-es évek elején is óriási károk keletkeztek, sokszor mindössze néhány napos víztetőzések nyomán.

Az utolsó nagy árvízhullám, 2013

A 2013-as közép-európai áradások május végén-június elején következtek be Svájc, Németország, Ausztria, Csehország, Szlovákia és Magyarország területén. Az áradások akkor is főleg a Duna, illetve az Elba és ezek vízgyűjtő területeire terjedtek ki. Magyarországon akkor június 4-e delétől rendelték el a veszélyhelyzetet az árvíz miatt.

Az akkor még csak épülő Kossuth Lajos téri mélygarázst biztonsági okokból vízzel árasztották el, de június 4-étől folyamatosak voltak a lezárások is, hajójáratokat törölte, de a HÉV-et, metrót is korlátozták. Ám ez még csak a kezdet volt, június 6-án délelőtt Kisoroszit elzárta a víz, a település közúton megközelíthetetlen lett. Míg a 11-es út Esztergom és Dömös közötti szakaszának lezárása miatt Pilismarót és Dömös csak erdei úton volt megközelíthető.

A történet odáig jutott, hogy Budapesten június 9-én estétől 10-én hajnalig, 8 órányi tetőzés során 891 cm-en állt a vízszint, amely a korábbi, 2006-os rekordnál 31 cm-rel volt nagyobb. Jó hír volt viszont, hogy az országban akkor nem volt halálos áldozata az áradásnak. A számok nyelvén 2013-ban a magyarországi védekezés során 10 179 046 homokzsákot használtak fel, bennük több mint 242 500 köbméter homokkal. A gátakon 36 780 regisztrált civil önkéntes dolgozott, ám a ténylegesen dolgozó önkéntesek száma ennél jóval nagyobb volt. Az árvíz által közvetlenül veszélyeztetett személyek száma 206 000 főt tett ki, a kitelepítettek száma 1570 fő volt – olvasható a Wikipédia cikkéből.

Kár az volt bőven

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerint a 2013-as nyár eleji dunai árvíz miatt mintegy 2200 kárbejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz, míg a károk becsült értéke akkor megközelítette az 1,3 milliárd forintot. Azt is közölték anno, hogy a kárbejelentésekből 2 ezer a lakosságtól érkezett, a maradék 200 pedig a vállalati vagyonbiztosításokat terheli. A kárösszegből 600 millió a lakossági, közel 700 millió pedig a vállalati kár volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mire számíthatunk idén?

A 2013-as nagy dunai árvíz irányadó lehet az idei szeptemberi áradásra is. A vízszint a 11 évvel ezelőttihez közel tetőzhet, a veszélyeztetett területek pedig gyakorlatilag ugyanazok. Ami nem ugyanaz az az infláció. Ha a 2013-as majd 1,3 milliárdos kárösszegből indulunk ki, akkor némi számítás után kiderül, hogy az idei évben ennél jóval masszívabb összegre készülhet a lakosság és a biztosítók is.

Ha azt vesszük alapul, hogy 2013-2023 között a komulált infláció mértéke Magyarországon 61,98 azaz mintegy 62 százalékos volt, akkor a korábbi kártérítésekből kiszámolhatjuk, hogy idén mintegy

806 millió forinttal többe, azaz összesen kb. 2,1 milliárd forintnyi kárt is okozhat a hazánkon átvonuló árhullám.

Ez, ha tartjuk magunkat a 2013-as lakossági és vállalati arányokhoz, akkor a lakosságra nézve kb. 972 millió, míg a vállalatokra nézve valamivel több mint 1,1 millárd forintnyi kártérítést jelentene idén.

Sokan kerülhetnek óriási bajba

A károk kapcsán további jelentős aggodalomra ad okot, hogy friss kutatások szerint a 30-59 éves korosztály mintegy 15 százalékának nincsen semmilyen lakásbiztosítása. Míg összességében csak a háztartások háromnegyedének van. Ez azt jelenti, hogy magyarok millió élnek gyakorlatilag ingatlanbiztosítás nélkül, ami ekkora árvízveszélyben bődületesen nagy kockázatnak számít.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. október 4. 08:30
Magyarország költi az egyik legkevesebbet GDP arányosan a nyugdíjasokra, egyedül Málta költ kevesebb...
Holdblog  |  2024. október 4. 07:55
A mai adásban megreformáljuk a mezőgazdaságot, de előtte röviden véleményt formálunk egyéb fontos do...
KonyhaKontrolling  |  2024. október 4. 07:45
Akik régóta olvasnak, tudják, hogy az ingatlan nem a kedvenc befektetési formám. Nem csupán azért, m...
MEDIA1  |  2024. október 3. 22:27
A nemzeti médiahatóság e heti ülésén elmarasztalta az Open Air Radio nevű netes rádiót, valamint elj...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 4. péntek
Ferenc
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?