23 °C Budapest
Toszkána árvízkárok

Sokkoló, hány otthont tehet tönkre az árvíz itthon: egy fillér kártérítést se kapnak a tulajok?

2024. szeptember 20. 10:00

Több ezer magyar járhat nagyon rosszul, amikor az árhullám levonulásával visszaköltöznek ártéri ingatlanjaikba, és szembesülnek azzal, micsoda károkat okozott az árvíz. A helyzetet ráadásul nehezíti, hogy - mint a Pénzcentrumnak most küldött válaszokból egyértelműen kiderült - ártéri ingatlanok esetén a biztosító szóba sem fog állni velünk.

Budapesten a szakértők előrejelzései szerint szombaton tetőzik majd a Duna rekordközeli értéken, míg az ország északabbra fekvő Duna-szakasazin ez a tetőzés még ma megtörténhet, vagy csütörtökön megkezdődött az árhullám levonulása. Az ország az elmúlt évtized legsúlyosabb árvizével néz szembe, de szerencsére a fegyelmezett védekezés és az előrelátás következtében eddig egyetlen emberéletbe sem került mindez - igaz persze, hogy a Duna azon szakaszán, ami Budapesttől délre esik, még csak most jön a munka dandárja.

Ha emberéletben szerencsére nem is, anyagi áldozatban mindenképp magas lesz a számla, amikor az ár végre levonul, és fel kell mérni, kinek mekkora károkat okozott a tomboló árhullám. Mit tehet az, akinek ártéri ingatlanjában súlyos károk keletkeztek, mire zámíthat a biztosítótól? Kihet fordulhat egyáltalán, és hogyan kártalanítják árvíz után? Erről kérdeztünk meg néhány hazai biztosítót, és a válaszokat ebben a cikkben most közzé is tesszük.

Most is megugrott ez a fajta biztosítás

Az nyilván nem meglepő, hogy a katasztrófához közelítő helyzetek idején megugrik a biztosításkötések száma - a Netrisk tegnap közölte, hogy most, az árvízhelyzet kitörése óta is megszaporodtak az ingatlanokra kötött biztosítások, és erről a Pénzcentrum is beszámolt.

A rendkívüli időjárási eseményekre való felkészülés biztosítási szempontból is kiemelten fontos, elsősorban a kármegelőzés szempontjából. Ez a kérdés elsősorban a lakás- és cascobizosításokat érinti, és ilyen helyzetekben általában megugrik a megkötött biztosítások száma.

A biztosítási cég ügyvezetője hozzátette, hogy a rendkívüli időjárási helyzeten belül még érdemes lehet kiegészítő biztosítást is kötni - viszont előtte körül is kell nézni a piacon, hogy ebben a kategóriában melyik cég pontosan mit is kínál.

Az ingatlanbiztosítások alapfedezete jellemzően tartalmazza az árvízkárokra vonatkozó fedezetet, de célszerű további kiegészítő biztosításokat is kötni. Például egy ingóságbiztosítás kiterjedhet az épületben található személyes tárgyak védelmére is, hiszen árvíz esetén nem csak az épület szerkezete, hanem az ingóságok is jelentős károkat szenvedhetnek. A lakásbiztosítások egy része például eleve fedezetet nyújt az áramkimaradásból származó károkra, például a fagyasztóban lévő, az áramszünet miatt megromló élelmiszerek pótlására, de vannak olyan biztosítók, ahol erre külön kiegészítő biztosítás kell kötni

- fejtette ki Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

Orbán Viktor: nem szoktunk fizetni az ártéri ingatlanokban keletkezett kárért

A biztosítás kérdése utolérte a miniszterelnököt is: Orbán Viktor éppen ma reggel, a mostanra már szokássá vált Árvízinfón egy újságírói kérdésre fejtette ki, hogy szerinte mi a helyzet az ártéri ingatlanokban keletkezett károkkal. Azt a reményt máris letörte, hogy az ezen a területeken fekvő ingatlanok tulajdonosai állami pénzből kapnának kártérítést.

Mederből a víz védett helyre nem léphetett ki, tehát károk két helyen keletkezhettek. Az egyik, ahova mi engedjük ki a vizet - ez történt a Lajtánál -, az ilyen helyeken mezőgazdasági károk keletkezhetnek, de én ebben a szegmensben nagyon nagy károkra nem számítok, a termés sok helyen már be is volt takarítva. A másik a hullámtér, az ide épített házakban ami kár keletkezik: azt kell mondanom, hogy ez biztosítási ügy, mi a költségvetésből nem szoktunk fizetni ártárbe épített ingatlanokban keletkezett kár után, hacsak valami rendkívüli szempont ezt nem indokolja

- fogalmazott a miniszterelnök.

Nem szeretik a biztosítók az ártéri ingatlant

Több biztosítót is megkérdeztünk, náluk van-e elérhető árvízbiztosítás, illetve mi a helyzet az ártéri ingatlanok biztosíthatóságával? A Generali válaszában kifejtette, hogy az árvíz valóban biztosítási káreseménynek minősül, ám van egy bizonos "türelmi idő" - tehát ebben az esetben nem játható út, hogy már az árhullám közeledtével kapunk csak észbe.

Az árvíz biztosítási eseménynek minősül, ha az állandó vagy időszakos jellegű természetes vagy mesterséges felszíni folyóvizek, állóvizek, továbbá az azokba nyílt torkolattal csatlakozó csatornák, tavak átlagos vízszintje az időjárási körülmények miatt oly mértékben megemelkedik, hogy a kiáradó víz az árvíz szempontjából védettnek, mentesítettnek minősített területen fekvő kockázatviselési helyen a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz. A biztosítás megkötése kapcsán fontos még kiemelni, hogy a biztosító az árvíz biztosítási eseményre a szerződés létrejöttétől számított 30 nap várakozási időt köt ki, mely időtartam alatt a biztosító kockázatviselése a biztosítási eseményre nem terjed ki

- írta kérdésünkre a biztosító. Egyértelműen fogalmaztak az ártéri ingatlanok kapcsán is: azt írták nem csak náluk, de a biztosítók többségénél sem nagyon szeretik az ártérre épült ingatlanokat.

Ártérre épített ingatlanra nem kötünk biztosítást, de alapvetően elmondható, hogy aki ártéren vagy hullámtérben vásárolt vagy épített ingatlant, az elég komoly hátránnyal indul mindenféle értelemben. Ha esetleg tud is biztosítást kötni – a biztosítók többsége eleve kizárja a hullám- és árteret -, akkor az árvíz nem lesz biztosított kockázat

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- tették még hozzá.

Az árvíz káresemény, de ártéren nem köthető

Némileg más a helyzet a Groupama Biztosítónál, ez derült ki a cég Pénzcentrumnak küldött válaszából. Mind mondták: az árvíz természetesen biztosítási káreseménynek számít, csakhogy az ártéren fekvő ingatlanokra náluk sem lehetséges ezt megkötni. Azt azonban éppen a tulajdonosnak kell tudni, hogy ez ilyen, amikor beköltözik.

Az árvíz elleni védelem része a lakásbiztosításoknak, ez nálunk is így van, azaz akinek van lakásbiztosítása, az anyagilag védve van. A biztosítók az ártéren levő ingatlanok esetében jellemzően kizárják az árvíz kockázatot, ezt tudnia kell a tulajdonosnak, amikor odaköltözik. Más kockázatokra viszont biztosíthatók ezek az ingatlanok is

- derült ki a cég válaszából. Megkérdeztük azt is, hogy hogyan tud megtörténni a kárbejelentés, ha a baj mégis megtörtént, milyen csatornákon tegyük meg, és mi kell hozzá?

A károk bejelentésére természetesen több csatornán (telefonon, online, személyesen) is lehetőség nyílik, melyet érdemes minél előbb megtenni. Fontos felhívni arra is a lakosság figyelmét, hogy a későbbi kárrendezést segíti, ha az ügyfelek a helyreállítási munkák megkezdése előtt készítenek fotókat a károkról

- tudtatta lapunkkal a Groupama Biztosító.

Ha jó a Casco, a kocsi is árvízvédett

Az Uniqua válaszában szintén megerősítette, hogy sokkal nehezebb dolgunk van akkor, ha ár- vagy hullámtérben álló lakást vagy házat szeretnénk biztosítani. Létezik ugyanakkor olyan termékük, amivel árvíz miatt bekövetkező káresemény kapcsán is megkapjuk a biztosítási összeget.

Önálló árvízbiztosítási termék nincs, azonban a lakásbiztosítási termékek, mint például a HomeGuard Lakásbiztosítás és a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás, tartalmazzák az árvízkockázatot, melyekről általánosságban elmondható, hogy a biztosító kockázatvállalása az árvíz szempontjából védettnek, mentesítettnek minősített területen elhelyezkedő biztosított ingatlanra (és egyéb, a biztosítási feltételek szerint biztosított vagyontárgyra) terjed ki

- kezdték a válaszadást. Azt ugyanakkor ők is leszögezték, hogy ár- vagy hullámtérben fekvő ingatlanra nem kötnek biztosítást.

Ártéren vagy hullámtéren lévő ingatlanokat nehezebb biztosítani. A biztosító kockázatvállalása nem terjed ki az ártérben, hullámtérben lévő vagyontárgyakra, belvíz, talajvíz által a vagyontárgyakban keletkezett károkra. Továbbá nem fedezett károknak tekintjük a kockázatviselési hely szempontjából területileg illetékes Vízügyi Hatóságok kár időpontjában hatályos besorolása szerint nagyvízi medernek, hullámtérnek, nyílt ártérnek, vízjárta területeknek minősülő helyen bekövetkező árvízkárokat

- írta a cég válaszában. Kitértek ugyanakkor arra, hogy a gépjárműre is megköthető az árvízbiztosítás, de természetesen mindig át kell nézni a feltételeket.

Az árvíz káresemény kapcsán vállalt kockázati kört, a kizárásokat és kártérítési limiteket a biztosítási feltételek határozzák meg. Érvényes Casco biztosítás esetén, - amennyiben a biztosító kockázatviselése elemi károkra is kiterjed - árvíz biztosítási esemény bekövetkezésekor a Biztosító szolgáltatása a gépjárműben árvíz által okozott kárra is kiterjed

- tudtatta lapunkkal az Uniqua.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. október 8. 10:46
Lapunk megtudta, hogy épp akkor volt Magyar Péter öccse, Magyar Márton a PlanB Magyarország Kft. mun...
Kiszámoló  |  2024. október 7. 14:09
Magyarországon a legnagyobb a környező országok közül az adóelvonás a GDP arányában. De hiába mi fiz...
Holdblog  |  2024. október 7. 08:00
Több élelmiszernövény is lehet bioüzemanyag, de az igazi lehetőség a második generációban van. Növén...
ChikansPlanet  |  2024. október 4. 14:29
Az Európai Unió más tagországaihoz hasonlóan Magyarországon is folyamatosan emelkedik a csomagolási...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 8. kedd
Koppány
41. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?