9 °C Budapest
Real estate agent holding keys to new flat. Real estate, buy a home concept

Lassan, de élénkül a lakáspiac: mélyen zsebbe kell nyúlni, de az alkunak még mindig van tere

2024. március 14. 19:32 4 perc

A múlt év végére, az idei elejére már az alkulehetőségek szűkülése dominálta a lakáspiacot – derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Ám a reálisabb árazás és a növekvő forgalom dacára még mindig érdemes próbálkozni vele, ugyanis jelentős megtakarítási lehetőségeket rejthet a vásárlás végső, személyes fázisa is.

Az OTP Ingatlanpont téli, 2023 december-2024 februári értékesítési adatai azt tükrözik, hogy míg 2023 őszén még növekedett, addig december-februárban már ismét csökkent (6,8% → 6,5%) a lakáspiacon alkuval elérhető megtakarítások átlagos aránya. Ez a tendencia – a nem megyei jogú városokat leszámítva – minden településtípusnál érvényesült, és a mostanra kialakult jellemző alkuértékek, azaz az utoljára meghirdetett ár és a szerződéses vételár közötti különbség megközelítően a 2022 őszén látottakat idézik.

A trendtörő kisebb városokban 0,9 százalékponttal növekedett és így átlagosan 7,9 százalékra bővült az alkuk tere. Ezen belül valamennyi lakástípusnál is hasonló volt a változás iránya: a házaknál 8% → 9%, a hagyományos építésű lakásoknál 4,6% → 6%, míg a paneleknél 4,3% → 5,3%. Ezzel szemben a községeknél 0,6 százalékponttal (7,9 százalékra), a megyei jogú városoknál pedig 0,5 százalékponttal (6,3 százalékra) szűkült az alkulehetőség. A legnagyobb változás, 1,1 százalékpontos csökkenés a fővárosban látszik, ahol a mostanra kialakult átlagos alkuarány mindössze 3%.

Ennek kapcsán Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője arra a tapasztalatra emlékeztet, hogy a jelentősebb piaci irányváltások rendszerint a fővárosban mutatják meg első jeleiket. Ez látszik most is igazolódni, hiszen a KSH már a tavalyi harmadik negyedévi forgalomról szólva jelezte1, hogy míg máshol mindenütt visszaesés látszott, a fővárosi piacon már ismét nőtt a kereslet.

A vevők fokozódó érdeklődése pedig értelemszerűen szűkíti az alkulehetőségeket, ezzel egybe is csengenek az OTP Ingatlanpont téli tranzakcióiból nyert adatok.

A fővárosban az egyes ingatlantípusoknál külön-külön is megmutatkozik ez a folyamat: a paneleknél 4,6% → 3,1%, az egyéb lakásoknál 3,7% → 2,9%, míg a családi házaknál szintén érezhető csökkenés után jelenleg 4,6%-os az átlagos alkuszint. Az utóbbi adat a házakkal kapcsolatos rezsi-aggodalmak erős megkopását is jelezheti, ugyanakkor nem jelent még általános „rehabilitációt”, mert ugyan a községekben is már nehezebb (8,5% → 7,8%) házakra alkudni, a nagy- és a kisebb városokban éppen ellenkező elmozdulást hozott a tél (8,3% → 8,8%, és 8% → 9%).

Ugyan kitörésről egyelőre nem beszélhetünk, de a december-februári eredményeket már tekinthetjük az organikus fejlődés jelének, ami alapja lehet egy óvatos lakáspiaci optimizmusnak

- mondta el az összképet értékelve Valkó Dávid. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy nincs már ok – a nagyobb alkulehetőségekre várva – halogatni a vásárlást. Ugyanakkor az egyes tranzakciók azt is mutatják, hogy a jelenlegi piaci környezetben is lehet jelentős megtakarításokat elérni, ha eltökélten keresik az alku lehetőségét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A téli hónapokban a legnagyobb arányú megtakarítást az a vásárló érte el, aki a Jászságban végül negyedáron jutott hozzá egy negyven esztendős, felújítandó kisvárosi családi házhoz. Az ő 6 milliós megtakarítását azonban többen is túlszárnyalták, legsikeresebben az a vevő, aki a főváros keleti határában 130 millióért vett egy mintegy húsz éves, kiváló állapotú házat, az árából közel 25 milliót lealkudva.

A kiemelkedően nagy összegű megtakarítást hozó üzleteket ezen a télen is jellemzően családi házakra kötötték, de néhány esetben lakáson is lehetett 13-15 milliót spórolnia a vevőnek. Ez utóbbira szolgált példával Kecskemét, Debrecen és Budapest is. A lakótelepi otthonok csúcstartójának ugyancsak egy vármegyeszékhely ad otthont, egy negyven éves felújítandó nyíregyházi panel 6,5 millióval lett olcsóbb a végső egyezkedés során.

Okkal gondolhatjuk, hogy legtöbbször a hosszas eredménytelen kínálás alapozza meg a vásárlók jó alkupozícióját. Azonban előfordult olyan helyzet is, amikor szinte már a meghirdetés pillanatában is jelentősebb kedvezményt tudott a vevő realizálni. Erre példa egy alföldi város nyolcvan éves, felújítandó családi háza, amit 27 százalékos kedvezménnyel tudott megszerezni új tulajdonosa már a meghirdetés másnapján. Nála gyorsabb talán csak az a vásárló volt, aki a meghirdetés napján vett meg 3 milliós, mintegy 5 százalékos engedménnyel egy szinte új lakást Budapesten, a VIII. kerületben.

Ha nem is gyakori, de az OTP Ingatlanpont praxisában is előfordult december-februárban, hogy előjelet váltott az alku, és végül az eredetileg meghirdetettnél drágábban kelt el egy-egy otthon. Erre leginkább a nem panel lakásoknak volt esélyük. Közülük is kiemelkedett egy mintegy 40 négyzetméteres, kiváló állapotú múltszázadi lakás a főváros VIII. kerületében, ami szűk két hónapot töltött az OTP Ingatlanpont kínálatában, de a végén a vártnál mintegy 40 százalékkal magasabb összegért kelt el. Ugyancsak egy budapesti lakás szolgált példával arra, hogy a hosszú sikertelen kínálás sem jelent még feltétlenül bukást: ezt a jó állapotú, mindössze 18 éves, III. kerületi lakást 10 hónapon át hirdették, míg végül 8 millióval az eredetileg megszabott ár felett sikerült eladniuk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?