A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők.
Másfél hónappal a tervezett határidő lejárta előtt, ősz helyett már nyáron befejeződik a Lánchíd felújítása - jelentette be a főpolgármester szombaton a Facebookon.
Karácsony Gergely azt írta: a sok-sok év halogatás után elkezdett beruházás a határidő előtt, a költségkereten belül, az eredeti terveknek megfelelően, a teljes átláthatóságot biztosítva valósul meg, és ez - sajnos - Magyarországon kuriózum.
A Lánchíd végleges forgalmi rendjéről pedig a fővárosiak dönthetnek a most futó Budapesti Lakógyűlésen. A végső döntés az ő kezükben van
- fogalmazott a főpolgármester. A bejegyzés alatt megosztott videóban Karácsony Gergely elmondta azt is, hogy másfél hónappal hamarabb kezdik el a híd műszaki átadását, és már ezen a hétvégén el lehet sétálni a Lánchíd pesti oldala előtti sétányon.
A politikus a legfontosabbnak azt nevezte, hogy - ha a hatóságok elvégzik a dolgukat és kiadják a szükséges engedélyeket -, akkor már augusztus 20-án mindenki használhatja a Lánchidat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
És az, hogy mi lesz a Lánchíd szerepe a jövőben Budapest közlekedésében, hogy megmarad-e a közösségi és szelíd közlekedési módokat kiszolgáló hídként, vagy visszaengedjük az egyéni gépjárműforgalmat (...), ezt ti döntitek el a Budapesti Lakógyűlésen
- hangsúlyozta a főpolgármester a videóban.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







