Évek óta nem történt olyan a lakáspiacon, mint idén májusban, amikor a hirdetési átlagárak nominálisan is csökkenni kezdtek.
Elrajtolt a 2023. évi budapesti lakossági lomtalanítási program a fővárosban - tájékoztatott a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt..
A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai évente egyszer, külön díjazás nélkül, előre meghirdetett menetrend szerint minden budapesti háztartástól elszállítják a nagydarabos hulladékot.
Idén Csepelen, február 13-án kezdődött az éves program, majd Lipótváros, Víziváros, és a XVI. kerület következik - áll a közleményben. A társaság kéri a lakosokat, hogy a lomtalanításra vonatkozó előírásokat tartsák be, és csak olyan holmit helyezzenek ki, amely nem károsítja a környezetet és nem gyűjthető szelektíven. Lomtalanítások alkalmával kizárólag nagydarabos hulladék, például elhasználódott bútorok, ágybetétek, szőnyegek helyezhető ki, azonban tilos a lomnak nem minősülő hulladékféleségek kihelyezése, mint a háztartási hulladék vagy a szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék, elektromos és elektronikai hulladék, az építési és bontási törmelék. Kerülni kell továbbá a sitt, a föld, a síküveg, a zöldhulladék, a textil, az ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék, és a veszélyes hulladék kihelyezését is - fűzték hozzá.
A lomok elszállítását, majd az úttest megtisztítását a meghirdetett időpontban történő kihelyezést követő napon végzi a társaság, de az ingatlan előtti terület és járdaszakasz megtisztítása az ingatlan használójának a kötelessége.
A lomok kikészítésének időpontjáról és módjáról előzetesen, írásban tájékoztatják az érintett lakosságot, a budapestiek a "lomtalanítás Budapesten" (fkf.hu) weboldalon, térkép segítségével kerület/körzet szinten is tájékozódhatnak a lakcímükre vonatkozó lomkikészítési dátumokról - olvasható a közleményben.
Csúnya büntetést kaphat, akit elkapnak
Mint ahogy arról korábban beszámolttunk, az FKF is külön felhívta a figyelmet arra, hogy
aki települési hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak, elhelyez, vagy nem a kijelölt lerakóhelyen rak le vagy helyez el, szabálysértést követ el, melynek büntetése hatósági eljárás megindulása esetén 150 000 forintig terjedhet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szabálysértést elkövetőkkel szemben az illetékes hatóság jogosult intézkedni, az ezzel kapcsolatos bejelentést náluk tehetik meg. Éppen ezért nem árt nagyon figyelni az FKF által kiküldött lomtalanítási tájékoztatókra is! Ugyanis abban megjelölnek egy idősávot, amikor ki lehet helyezni a hulladékot.
Aki a megjelölt időpont előtt, vagy után viszi ki a lomokat a közterületre, az szintén elköveti a fenti szabálysértést!
Emellett az FKF kiemelte azt is, hogy a lom az utcára történő kihelyezéssel a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordinációs és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) tulajdonába kerül, így vagyon elleni szabálysértést, illetve bűncselekményt követ el az, aki elvisz belőle.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







