2025-re világszerte tovább emelkedtek a városi lakhatási költségek, a drágulás Budapesten is egyre érezhetőbb.
Friss elemzés a budapesti albérletárakról: 130 ezer forint alatt esélytelen bármit is kivenni
A Belvárosban és a megyei régiós központokban érezhetően, minimum tíz százalékkal csökkentek az albérletárak, ám Budapest egyéb részeire és a kisebb vidéki városokra ennek pont az ellenkezője igaz, ott emelkedtek a költségek: az egy friss tanulmány szerint a fővárosban átlagosan 100 ezer forintért lehet bérelni egy egyszobás lakást, ugyanez vidéken kijön 70 ezerből.
Vegyes képet mutatnak idén az albérletárak: a tavalyi első félévhez képest a téglalakások bérleti díja a Belvárosban 10 százalékkal, a régió központokban 14 százalékkal csökkent, ugyanakkor Budapest többi részén 4 százalékkal, a kisebb megyei jogú városokban pedig több mint 10 százalékkal emelkedtek - derült ki az Otthon Centrum friss tanulmányából.
A féléves adatok alapján Budapesten az egyszobás lakások átlagára 100 ezer forint körül alakult városrésztől függetlenül. A bérleti díjakban számottevő különbség a két-, háromszobás lakások esetében tapasztalható a városrészek között. A kétszobás lakások bérleti díja a Belvárosban a legmagasabb, itt átlagosan 168 500 forintért lehetett bérelni egy ekkora ingatlant, míg Budán 147 500 forint volt a bérleti díj középértéke. A kétszobás lakásokat a legkedvezőbben a külső pesti kerületekben lehetett kivenni, átlagosan 131 ezer forintot kértek ezekért. A háromszobás lakások bérleti díja viszont Budán megközelítette a 210 ezer forintot, ami magasabb, mint a Belváros 178 ezer forintos átlagára, míg a külső pesti kerületekben 153 ezer forint körül alakult egy háromszobás lakás havi bérlése.
A megyei jogú városokat ennél alacsonyabb díjak jellemezték. Az egyszobás lakások bérleti díja a régió központokban kicsivel 70 ezer forint felett, a kisebb megyei jogú városokban kicsivel ez alatt alakult, míg a kétszobás lakásokért átlag 105 ezer forintot kellett fizetni. A háromszobás lakásokat a kisebb városokban átlagosan 149 ezer, a régió központokban 135 ezer forintért lehetett kivenni.
Budapest XI. kerületében az egyszobás lakásokért 112 ezer, a kétszobásokért 133 ezer, a háromszobásokért 188 ezer forintot kellett fizetni havonként. A pesti oldalon a IX. kerületben 101 ezer, 135 ezer és 150 ezer forintért lehetett egy-, kettő- vagy háromszobás lakást bérelni. A szintén népszerű XIII. kerületben az egyszobás lakások átlagos havi bérleti díja 100 ezer forint volt, míg két-, háromszobások között nem volt lényegi különbség, ezekért havonta 180 ezer forintot kértek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A vidéki városok között Székesfehérvár a legdrágább, átlagosan 116 ezer forint a havi bérleti díj. Miskolcon 107 ezer, a többi egyetemi városban pedig 100 ezer forint körül alakult a díj, a kisebb városokban pedig 80-90 ezer forintos albérlet árakat rögzített az Otthon Centrum összegzése.
A panellakások bérleti díjában a fővárosban és a megyei jogú városok többségében átlagosan 5 százalékos visszaesést tapasztalt az OC a tavalyi év első feléhez képest. A régió központokban ellenben 5 százalékkal többet kellett fizetni az albérletekért. A bérleti díjak valamivel olcsóbbak a téglalakásokénál. Budára átlagban 130 ezer, a külső pesti kerületekre 122 ezer forint volt jellemző az idei év első felében. A megyei jogú városokban 83 ezerért, a nagyobb egyetemi városokban pedig átlagosan 88 ezer forintért lehetett panellakást bérelni egy hónapra.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







