Még reménykedhetnek, akiknek egyik megjelölt szaknál nem sikerült elérniük a szükséges felvételi ponthatárokat. Hamarosan indul a pótfelvételi 2026-ban, ahol mindenki kaphat még egy extra esélyt.
Példátlan jelentkezési dömping indult el a táboroztatásban, miután Novák Katalin államtitkár bejelentette, hogy már napközis és ottalvós táborokat is lehet tartani - mondta a taborfigyelo.hu ügyvezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
Tóth Béla hozzátette: az előző év azonos időszakához képest húsz százalékkal magasabb a foglalási arány, amely azt jelenti, hogy 190 ezer gyermek táborozhat egy-egy hetet a vakációban. Bár a taborfigyelo.hu oldalon több mint ezer tábor foglalható, a legjobb ár-érték aranyú táborok gyorsan megtelnek, ezért érdemes minél előbb leadni a jelentkezéseket. A tapasztalat szerint többen választanak napközis tábort, mert így ugyan annyi pénzért több hetet tudnak lefedni.
A sporttáborokat, az angoltáborokat, valamint a kalandtáborokat keresik a legtöbben, de a hagyományosabb kézműves- és lovastáborokba is egyre többen jelentkeznek. Meglepően sokan választanak extrémebb táborokat, ilyen a jobbagyféltekés rajzfejlesztő tábor vagy a dzsungelkörülmények között zajló katonai tábor. Idén megjelentek a new tech-táborok is, amelyekben mesterséges intelligenciáról, alkalmazásfejlesztésről és robotikáról is tanulhatnak a gyerekek - ismertette az ügyvezető.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







