14 °C Budapest
Close up hand of bricklayer worker installing bricks on construction site

Tényleg ennyire nehéz jó szakikat találni? Átlag 10 négyzetméterenként hibáznak a magyar melósok

2021. április 30. 16:03

A hazai építőipari vállalkozások a tavalyi 9 százalékos visszaeséssel szemben az idén 9-10 százalékos növekedésre számítanak az ágazatban – ez derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 400 cég megkérdezésével végzett felméréséből. A válaszadók majdnem ötödénél, jellemzően a lakásépítéssel foglalkozó vállalkozásoknál a 2021-re lekötött rendelésállomány meghaladja a jelenlegi kapacitásukat. Gondot jelent viszont a szakemberhiány, tízből nyolc cég szerint ez a fejlődés legkomolyabb akadálya. A helyzetet súlyosbítja, hogy a járvány miatt teljes brigádok estek ki a munkából hosszabb-rövidebb időre. A jelentést kommentáló szakértő szerint van megoldás, ami enyhítheti a problémákat: a digitalizáció.

Ma már az építőiparban is léteznek olyan digitális megoldások, szoftverek, amelyek bevezetése nem igényel komoly szaktudást, hosszú és költséges képzést. Az eszközigényük is minimális, elegendő egy okostelefon vagy egy tablet, a használatuk pedig akár 30 perc alatt is elsajátítható. 

Az alkalmazásoknak köszönhetően jelentősen csökken a személyes kontaktusok száma a munkaterületeken, ami különösen fontos a járvány idején. A szoftverek által biztosított folyamatos, valós idejű információcsere a projektek résztvevői között megkönnyíti a munkabrigádok feladatainak elosztását, ütemezését, a rendelkezésre álló szakembergárda erőforrásainak hatékony átcsoportosítását, a hibák gyors kiszűrését és javítását, valamint akár évekre visszamenőleg az ellenőrzést.

Ügyfeleink visszajelzése alapján a nagyobb építkezéseken átlagosan 10 négyzetméterenként jelentkezik egy javítást igénylő hiba. Ezek a fennakadások komoly csúszásokat okozhatnak és rontják a minőséget. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a megfelelő és a megrendelők igényeihez, a vállalkozások méreteihez, elvárásaihoz rugalmasan alkalmazkodó digitális megoldások jelentősen javítják az eredményeket

– mondja Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari, épületüzemeltetési szoftvert fejlesztő és forgalmazó bécsi központú cég magyarországi részlegének vezetője.

A világ 46 országában több mint 10 ezer ügyféllel és csaknem 100 ezer felhasználóval rendelkező vállalat szakértője szerint a legtöbb hiba oka a nem megfelelő kommunikáció a projektek résztvevői között. Általános jelenség, hogy hiába van meg az ütemterv, ha valami mégis kimarad, de ez nem azonnal, hanem csak az építkezés végéhez közelítve derül ki, vissza kell bontani mindent és újra kell kezdeni a munkát, ami időben és pénzben is komoly veszteséget jelent.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Kiszámíthatatlan folyamatok, csúszások

Az ÉVOSZ felmérése szerint a járvány miatt az építőipari dolgozók kiszámíthatatlanul esnek ki a munkából, ami csúszásokhoz vezet. A folyamatok lelassulnak, fontos döntéseket elhalasztanak, az ellátási láncban tapasztalható fennakadások miatt sok esetben a kivárási taktikát választják a piac szereplői. A bizonytalanság a vállalási árakban is lecsapódik.

Simon Szilárd is tud számos olyan esetről, amikor egy brigád váratlanul kiesett a munkából, vagy egy fontos beszállító a telefonos egyeztetés ellenére sem juttatta el az építkezés helyszínére a megrendelt anyagot. Kisebb mulasztások miatt is megakadhat egy építkezés, miközben az óra ketyeg, a pénz pedig fogy. A digitalizáció önmagában nem oldja meg ezeket a problémákat, de a szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy a megfelelő eszközök felelősségteljes, tudatos használata sokat javíthat a helyzeten.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem