A Pénzcentrum CashTag stábja egy óbudai lakásközösséget látogatott meg, ahol a szobák havi 110–180 ezer forintba kerülnek.
Október óta 89 ember fagyott halálra Magyarországon. Kiderült, a legtöbben többsége fűtetlen helyiségekben hűltek ki végzetesen. Sokan túlélték ugyan a kihűlést, de amputálni kellett elfagyott végtagjaikat.
89-en fagytak meg tavaly október óta, az áldozatok többsége fűtetlen helyiségekben hűlt ki végzetesen, illetve kórházba kerülése közben hunyt el, mert már nem tudtak rajta segíteni - közölte a Magyar Szociális Fórum.
Vidéken haltak meg a legtöbben, a kis településeken nőtt, a fővárosban némiképp csökkent ez az arány. Az MSZF hangsúlyozza: ugyan kevesebben fagytak meg az egy évvel ezelőtti télhez, ám a jelenség még mindig tömeges. A szervezet arra kérte az embereket, hogy a tél hátralévő részében mindenki fokozottan figyeljen oda magányosan élő, idős, elesett embertársaira.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
Kikerülhet a mélypontról a magyar építőipar: elképesztő összeget hozhat az új otthonteremtési hullám
Jelentős megrendelésállományt hozhat a magyar építőiparnak a Wekerle átfogó otthonteremtési, otthonfelújítási, bérlakás- és kollégiumépítési programja.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







