27 °C Budapest

Itt a friss lista: ezeken a településeken is igényelhető a CSOK 2021-től

2020. december 30. 19:01

A 2020. december 28-án megjelent Magyar Közlönyben a kormány módosította azoknak a településeknek a listáját, ahol a Falusi Családi Otthonteremtési Kedvezmény igénybe vehető ingatlan vásárlásra és/vagy felújításra. Nézd meg megyei bontásban, hogy melyik új településeken érhető el a Falusi CSOK.

A friss listában a korábbi 2486 település helyett immár 2678 település szerepel, ezzel segítve az ott lakóknak az új ingatlan vásárlást és/vagy a meglévő ingatlanuk korszerűsítését. Nem módosult a Falusi CSOK település lista Békés megyében, Budapesten, Hajdú-Bihar megyében és Tolna megyében. Csongrád-Csanád megyében egyetlen egy, Bács-Kiskun megyében pedig csak kettő új település került a listára.

Győr-Moson-Sopron megyében bővült a legtöbb településsel (35) a lista. Vas megyében 28-al, Veszprém megyében 24-el, Zala megyében 16-al, Baranya megyében pedig 14-el bővült a preferált települések listája. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 8, Fejér megyében 10, Heves megyében 5, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4, Komárom-Esztergom megyében 10, Nógrád megyében 9, Pest megyében 8, Somogy megyében 13 és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 5 új településen érhető el a Falusi CSOK 2021 január 1-től.

Baranya megye

• Abaliget
• Bicsérd
• Birján
• Bosta
• Cserdi
• Gyód
• Kovácsszénája
• Kökény
• Kővágótöttös
• Olasz
• Pécsdevecser
• Romonya
• Szajk
• Zók

Bács-Kiskun megye

• Kunpeszér
• Újsolt

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

• Bükkaranyos
• Felsőregmec
• Filkeháza
• Girincs
• Hejőszalonta
• Hernádkak
• Kisgyőr
• Vadna

Csongrád-Csanád megye

• Óföldeák

Fejér megye

• Bakonykúti
• Bodmér
• Gánt
• Gyúró
• Moha
• Sárkeresztes
• Sárkeszi
• Szár
• Újbarok
• Vál

Győr-Moson-Sopron megye

• Agyagosszergény
• Barbacs
• Bezi
• Csapod
• Dunaremete
• Dunaszentpál
• Ebergőc
• Fehértó
• Felpéc
• Fertőboz
• Fertőendréd
• Gyarmat
• Győrsövényház
• Hidegség
• Jobaháza
• Károlyháza
• Lipót
• Lövő
• Mérges
• Páli
• Petőháza
• Potyond
• Pusztacsalád
• Püski
• Ravazd
• Rétalap
• Sarród
• Sopronnémeti
• Szárföld
• Táp
• Tarjánpuszta
• Újrónafő
• Vadosfa
• Veszkény
• Zsira

Heves megye

• Atkár
• Erdőkövesd
• Halmajugra
• Kerecsend
• Nagytálya

Jász-Nagykun-Szolnok megye

• Cserkeszőlő
• Jászfelsőszentgyörgy
• Szászberek
• Tiszaug

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Komárom-Esztergom megye

• Ászár
• Bakonysárkány
• Dunaszentmiklós
• Ete
• Héreg
• Naszály
• Piliscsév
• Süttő
• Tardos
• Úny

Nógrád megye

• Berkenye
• Magyargéc
• Márkháza
• Nézsa
• Patvarc
• Sóshartyán
• Szátok
• Szirák
• Tolmács

Pest megye

• Áporka
• Bénye
• Káva
• Kosd
• Püspökszilágy
• Váchartyán
• Valkó
• Zebegény

Somogy megye

• Gige
• Gyugy
• Hetes
• Kaposújlak
• Nemeskisfalud
• Nyim
• Ötvöskónyi
• Siójut
• Somogytúr
• Szabás
• Teleki
• Visnye
• Zselickislak

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

• Biri
• Döge
• Jéke
• Szorgalmatos
• Újdombrád

Vas megye

• Borgáta
• Bő
• Csempeszkopács
• Csénye
• Dozmat
• Felsőcsatár
• Gór
• Gyöngyösfalu
• Horvátlövő
• Keléd
• Kisunyom
• Lócs
• Magyarlak
• Magyarnádalja
• Megyehíd
• Nemesládony
• Nemesmedves
• Ólmod
• Orfalu
• Pinkamindszent
• Pornóapáti
• Pusztacsó
• Rádóckölked
• Salköveskút
• Sitke
• Tokorcs
• Tömörd
• Velem

Veszprém megye

• Aszófő
• Balatonakarattya
• Balatoncsicsó
• Bánd
• Barnag
• Béb
• Csehbánya
• Hárskút
• Hegymagas
• Hidegkút
• Káptalantóti
• Királyszentistván
• Külsővat
• Lovas
• Monostorapáti
• Németbánya
• Paloznak
• Rigács
• Sáska
• Sóly
• Szentantalfa
• Tagyon
• Vászoly
• Veszprémvarsány

Zala megye

• Almásháza
• Boncodfölde
• Csapi
• Dötk
• Felsőpáhok
• Felsőszenterzsébet
• Gombosszeg
• Gosztola
• Hagyárosbörönd
• Kávás
• Kispáli
• Mikekarácsonyfa
• Nagypáli
• Pethőhenye
• Sármellék
• Zalasárszeg

NEKED AJÁNLJUK
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 28. csütörtök
Vencel
39. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM