8 °C Budapest

Ezt a hibát sok szülő elköveti: a legrosszabbkor hagyják magukra a gyermeket

2019. október 22. 18:33 2 perc

Közösen lép fel a gyermekek internetes kiszolgáltatottsága ellen a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. Az erről szóló együttműködési megállapodást Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Balogh János országos rendőrfőkapitány és Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) elnöke írta alá.

Edvi Péter, az NGYSZ elnöke beszédében azt hangsúlyozta, a kibertér része lett a mindennapos életnek, amiben nagyon sok veszély leselkedik. Példaként azt hozta fel: nem kell sokat keresgélni az interneten, hogy pedofil tartalmakat találjanak. Azt mondta, nem érti, miért nem tesznek többet a bűnüldöző szervek a hasonló oldalak letiltására.

Kitért arra is, nagyon furcsának tartja, hogy a gyermekekről minden téren gondoskodnak, a kibertérben mégis magukra hagyják őket. Együtt többet tudunk tenni ezek elhárításáért - méltatta az együttműködési megállapodást az NGYSZ elnöke.

Balogh János országos rendőrfőkapitány azt mondta: maximálisan igyekeznek lépést tartani a kor kihívásaival. Az ehhez szükséges szervezeti feltételrendszer adott, továbbá sok jogalkotási támogatást is kaptak mind országgyűlési, mind kormányzati szinten. Hangsúlyozta, hogy a magyar rendőrségnek van a térség legnagyobb koncentrált, kifejezetten e célra létrehozott kiberbűnözés elleni egysége. A Készenléti Rendőrséghez tartozó egységben több mint százan dolgoznak - közölte.

Ezen felül - nemzetközi együttműködés keretében - olyan kapcsolatrendszert sikerült kialakítaniuk, amely napi szintű kapcsolatot jelent és tényleges fellépésre ad lehetőséget a gyermekek védelmében. A vezérőrnagy leszögezte: Magyarországnak e téren nincs oka szégyenkezni, de megjegyezte, hátra sem szabad dőlni, mert gyorsan változnak a feltételrendszerek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az országos rendőrfőkapitány azt mondta, a kibertér veszélyessége egyre növekszik, de egyúttal leszögezte: Magyarország felkészült a kiberbűnözés aktuális kihívásainak kezelésére. Az eseményen jelen volt Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője, aki fontosnak nevezte az aláírt megállapodást, de egyúttal kiemelte, a felelősség alapvetően a szülőké.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 3. 08:17