Ennyivel vágják meg a kisállatos albérlőket: kevés lakás kutya- és macskabarát

2019. május 17. 10:02 2 perc

Az albérletkeresőknek alapvetően nincs könnyű dolguk, viszont azoknak közülük még sokkal nehezebb, akik háziállatukkal együtt költöznének. Most az albérletekkel foglalkozó cégek is megszólaltak a témában. 

Balogh László az ingatlan.com-tól elmondta az Indexnek, hogy a saját adatbázisukat alapul véve csak minden tizedik lakástulajdonos nyilatkozik úgy, hogy enged kisállatot a lakásába. Jellemzően a prémium kategóriás, vagy éppen a rosszabb állapotú lakások tulajdonosai nyitottak állatok beköltözésére, hiszen a rossz állapotú albérletek esetén már eleve nincs akkora kockázat, a drágábbaknál pedig az ár fedezi az esetleges károkat. Összességében úgy látszik, hogy a piac beárazza a házikedvenceket:

Budapesten egy olyan lakásért vagy házért, amibe kisállat hozható átlagosan 20 ezer forinttal vagyis 13 százalékkal többet kell fizetni.

Budapesten kívül leginkább Nagykanizsa, Sopron, Szolnok, Tatabánya és Zalaegerszeg mondható a állatbarátnak a vidéki nagyvárosok közül, mert itt a legnagyobb a házikedvenccel költözhető kiadó ingatlanoknak az aránya, mondta el Balogh László. Ha az árakat nézzük, akkor Debrecen, Kaposvár, Miskolc és Szeged számít befogadóbbnak: ezekben a városokban nincs különbség a bérleti díjakban attól függően, állattal költözik-e valaki. 

Az Ingatlan Árminimum arról készít összehasonlításokat, hogy melyik albérlet, hol a legolcsóbb, de nem a kiadó, hanem a már lakott adatok alapján. Információik szerint öt olyan albérletből, ahol van valamilyen kikötés a házikedvencekkel kapcsolatban, négyben tiltják, és egy helyen engedélyezik.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29