Fontos dokumentum érkezik a minisztériumból: 119 ezer háztartást érint

MTI
2019. január 24. 18:30 2 perc

Március elejéig minden pályázó megkapja az Otthon melege program háztartásigép-csere alprogramjának támogatási okiratait - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Weingartner Balázs elmondta, hogy az okiratokat 20 ezer pályázó már megkapta, közülük 6 ezren meg is vásárolták az új készüléket, további 20 ezer értesítést pedig hamarosan elküldenek az érintetteknek. A következő egy-másfél hónap során egyszerre további 20-20 ezer pályázatot bírálnak el, a vásárlói igényekre a kereskedők így jobban fel tudnak készülni - tette hozzá. Az államtitkár megjegyezte, hogy minden régióból a pályázók számarányának megfelelően, egyenletesen bírálják el a kérelmeket, tehát egy térség sem élvez elsőbbséget a többivel szemben.

Az új háztartási készülékek a támogatási okirat bemutatásával, a pályázati összeggel csökkentett áron vásárolhatók meg. A pályázóknak ezen kívül más teendőjük nincs, az elszámolás a kereskedők feladata. A vásárlásra 150 nap áll rendelkezésre, ennek meghosszabbítására nincs lehetőség - emelte ki Weingartner Balázs.

A háztartásigép-csere alprogram novemberben zárult. A  támogatásért a vártnál többen, 119 ezren jelentkeztek, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ezért a meghirdetett 2 milliárd forintról 5 milliárd forintra emelte a pályázati keretet. Weingartner Balázs hangsúlyozta, hogy a program 25 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását előzheti meg, az energiahatékony gépeknek köszönhetően pedig összesen csaknem 1 milliárd forintnyi rezsiköltséget takaríthatnak meg a kedvezményezettek.

Közölte egyúttal, hogy a lakossági igényekhez igazodva újabb energiahatékonysági pályázatok lehetőségét is vizsgálják, így a fűtési szezon végeztével, várhatóan márciusban-áprilisban új kiírások jelenhetnek meg.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29