18 °C Budapest

Magyar fiatalok vallottak: erre szórják el a pénzüket

2017. augusztus 26. 17:30

A 19-29 éves korosztályban szinte minden fiatalnak van okostelefonja: az idén már a 93 százalékuk rendelkezett ilyen eszközzel - derült ki egy friss felmérésből. Okostévéje azonban a fiatalok mindössze negyedének, és inkább a nőknek van. A felmérés szerint a fiatalok többsége ingyen szeretne filmeket nézni, átlagosan pedig havonta körülbelül 2100 forintot lennének hajlandóak fizetni a korlátlan online filmezésért.

Az okostelefon a legelterjedtebb eszköz a 19-29 évesek táborában: 2017 első negyedévében 93 százalékuk rendelkezett vele, ami 6 százalékpontos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Mindössze 7 százalékuk mondta, hogy nincs okostelefonja és nem is szeretne ilyet. A technikai eszközök közül a második helyen a tabletek végeztek, viszont arányuk 37-ről 35 százalékra csökkent 2017-re, harmadikként pedig az okostévék futottak be 26 százalékkal - derült ki a K&H fiatalok jóléti indexéből.

Bár okostévéje egyelőre kevés fiatalnak van, 41 százalékuk viszont szeretne. Az okostévé inkább a nők körében népszerű: 34 százalékuk használ ilyet, míg a férfiak körében csak 19 százalékos az arányuk. Ugyan az okosórák a negyedik helyen végeztek, de egyre népszerűbbek ebben a korosztályban. 2017 első negyedévében a fiatalok hatodának - 16 százalékának - volt ilyen eszköze, ez pedig jelentős növekedés az egy évvel korábbi 6 százalékhoz képest.

Az olyan technikai eszközök, mint az okoshűtő, a robotporszívó és az okosotthon-rendszer még kevésbé elterjedtek a háztatásokban, azonban az első két eszközt vásárolni tervezők aránya az előző évhez képest jelentősen, 12-13 százalékponttal nőtt.

A felmérés a netes filmnézési szokásokat is vizsgálta, az eredményekből pedig kiderült, hogy az érintettek 89 százaléka nem fizet azért, hogy online filmeket nézzen vagy letöltse azokat. A megkérdezett fiatalok 45 százaléka egyébként nem is lenne hajlandó fizetni a korlátlan netes filmezésért. Ugyanakkor azok, akik fizetnének, átlagosan havi 2150 forintos kiadást tartanának elfogadhatónak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az idősebbeknek többet is megérne ez a szolgáltatás: a 19-25 évesek havi 1700 forintot, a 26-29 évesek viszont már 2850 forintot szánnának erre a célra. Ennél is többet, havi 5 ezer forintot viszont már csak 2 százalék adna ki. A fiatalok 69 százaléka még mindig szinkronnal nézi legszívesebben a filmeket, 31 százalék voksol csak az eredeti nyelves, magyar feliratos verziókra.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem