6 °C Budapest

Húszezerből felújítjuk a fürdőszobádat: az eredmény meglepő lesz

2017. február 7. 05:30

A számok azt mutatják, hogy a magyar emberek szeretik az otthonukat csinosítani, és a pénzt sem sajnálják rá, akár hitelbe is verik magukat egy-egy felújítás miatt. A komplett átalakítás azonban jelentős beruházás, a fürdőszoba esetében pedig számos kellemetlenséggel jár. A több száz ezer forintos megoldásokat mindenki ismeri, ezért mutatunk inkább néhány párezer forintos tippet: újracsempézés és kádcsere helyett nagyon egyszerű és olcsó dolgokkal is feldobhatod a vizes helységet.

Mivel az otthon központi szerepet tölt be a mindennapokban, fontos, hogy az ember jól érezze magát a lakhelyén. Nem lehet véletlen, hogy CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérés szerint

a magyarok 68 százalék kimondottan szereti szépíteni otthonát: a legtöbben festést, tapétázást terveznek, de gyakori cél a háztartási gépek, bútorok cseréje, illetve a konyha, fürdőszoba felújítása is.

Az ehhez szükséges összeg átlagosan 670 ezer forint a válaszadók szerint, banki kölcsönt negyedük venne igénybe erre a célra.

A fürdőszoba elsősorban egy funkcionális helyiség, ez viszont nem jelenti azt, hogy az emberek kevésbé fektetnek nagy hangsúlyt a küllemre, mint az otthonuk többi része esetében

- tudta meg a Pénzcentrum a KIKA bútorlánctól. Nem muszáj azonban százezreket költeni a fürdőszobára, mutatunk néhány olcsó trükköt.

Mit tanácsol a lakberendező?

Rengeteg lehetőség van arra, hogy komolyabb felújítási munkálatok nélkül szinte új fürdőszobát varázsoljon magának az ember - véli Bárdóczky Andrea, az ANDart Lakberendezés vezetője.

Ezeket a színeket válaszd

A lakberedenző szerint mostanában a fürdőszobákban a kék különbözői árnyalatai számítanak divatosnak: a vízkék, a petrolkék, akár szürkével, ezüsttel, törtfehérrel, levendulalilával és különböző pasztellszínekkel kombinálva. A szürke szín használata valakinek elsőre talán furcsán hangzik, gyakran alábecsülik ennek a színnek az értékét, pedig nagyon jó kiegészítő szín, segíti a többi szín érvényesülését.
  • Színes fuga: Ha például egy fürdőben fehérek a csempék, a mosdó és a kád (ami elég gyakori), akkor egy olyan apró változtatás is látványos eredményt hoz, mint a csempék közti fuga megszínezése.
  • Kiegészítők: Érdemes beszerezni a fent említett színekben és árnyalatokban gyertyákat, törölközőket, kádkilépőt és szappanadagolók. Ha nincs ablak a helységben, és nem szűrődik be természetes fény, akkor a sötét és matt kiegészítőket, felületeket ajánlott kerülni.
  • Zuhanyfüggöny: Látványos változás hoz a zuhanyfüggöny lecserélése, bár a műanyagfüggönyöket érdemes üveggel helyettesíteni, mert előbbit nehéz tisztán tartani és teljesen kiszárítani is, az emiatt megjelenő penész pedig esztétikai és egészségügyi szempontból is problémás.
  • Matrica a csempékre: A csempéket lehet matricákkal dekorálni, de kisebb méretű fürdőknél érdemes a nagy mintákat kerülni, mert azok optikailag összenyomják a helységet. 
  • Hangulatvilágítás: Különféle fényforrásokkal is fel lehet dobni a fürdőszobákat, színes izzókkal, LED-világítással.

Melyek a legnépszerűbb megoldások?

Főleg a színekkel és kiegészítőkkel érdemes tehát játszani annak, aki felújítás helyett inkább kicsit feldobná a fürdőszobát.

A KIKAtapasztalatai szerint legtöbben a folyékonyszappan-adagolókat, fogmosópoharakat és a hagyományos szappantartókat keresik, amelyek szettekben is megvásárolhatók, és az egész bőven kijön 20 ezer forintból.

A falra szerelhető tartók, kosarak és polcok is igen népszerűek, és árban is hasonló kategóriába sorolhatók. Itt különösen a fémből készült törölköző- és WC-papír tartók, illetve a kádkapaszkodók kelendőek.

Jó megoldás lehet még a fürdőszoba felfrissítésére egy-egy fonott kosár, kádkilépő, vagy éppen kozmetikai szemetes beszerzése. Ezek amellett, hogy felfrissítik a helyiség képét, igen praktikusak is.

Bútorok terén leginkább az egyszerű megjelenésű, mégis mutatós, elemes családok számítanak a legkeresettebbnek, a természetes hatású, bambuszfából készült-, a lamellás, lemezes kialakítású- és a hagyományos, fehér színű fürdőszoba kiegészítők egyaránt. Anyagot tekintve a szetteknél a kerámia, míg a fali kiegészítőknél a krómozott fém a legkeresettebb.

Ha hosszú távra tervezünk, mindenképpen érdemes az időtállóbb anyagokból készült termékeket választani a legolcsóbb megoldások helyett. Az áruházláncnál geyébként a fürdőszoba-berendezésekre is 10 százalék kedvezmény jár a február 9-ei Night Shoppingon.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Felújítás helyett egy alapos tisztítás

A fürdőszoba-berendezéseket forgalmazó Erős Kft. szerint nemcsak a dekoráció lehet megoldás:

Felújíthatjuk akár csak a fugát egy egyszerű felújító készlettel, a csempéket is érdemes speciális tisztító szerekkel ápolni, hogy megszabaduljunk a vízkőtől, és megfelelő komfortérezet nyújtson a fürdőszoba. Természetesen ugyanez vonatkozik szaniterekre, csaptelepekre és alapvetően mindenre, ami érintkezhet vízzel

- mondta el a Pénzcentrumnak Kiss Sándor, a cég vezetője.

Szintén nagy változásokat érhetünk el, ha lecseréljük az elavult kiegészítőinket, az Erős Kft. kínálatában azonban alapvetően nem szerepelnek olyan jellegű kiegészítő termékek, mint kilépő szőnyeg, vagy zuhanyfüggöny, itt jellemzően az átlagos vásárló 300- 600 ezer forintot költ el, hiszen mosdó, kád vagy zuhanykabin-csere kapcsán keresik fel a vásárlók a céget.

A tisztításra is vannak egyébként  egyszerű és olcsó házi megoldások, ha van otthon egy kis só, ecet, sütőpor vagy egy narancs, az már félsiker.

Ha például megsárgult a csempe, de egyelőre nem szeretnéd, vagy nem tudod lecserélni, dörzsöld át egy kis só és gyógyszertárban kapható terpentin keverékével. Ha pedig azt szeretnéd, hogy újra ragyogjon az eltompult fényű csempe, dörzsöld át szalmiákszesszel.

A tartós fényért és ápoltságért lenolaj használatával tehetsz, de az ecet nem csak saláták ízesítésre kiváló, hanem egyben hatékony tisztítószer is. Keverj el egy edényben ecetet langyos vízzel, mosd át vele az érintett felületet, majd öblítsd le.

A vízkő okozta foltok tökéletesen eltávolíthatók narancshéjjal, mellyel csak át kell dörzsölni a problémás felületet. Persze, a csempék közti fuga sem maradhat ki a sorból. Ennek a tisztításához keverj össze egy kis zacskó sütőport kevés vízzel, az így kapott pépet egy kiszuperált fogkefével vidd fel a fugára, öblítsd le és már kész is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem