Az ősz beköszöntével a korábbi évek intenzív árnövekedési ciklusa egyértelműen kifulladt.
A használt, illetve az új építésű lakások árai rég nem látott közelségbe kerültek - írja a Népszava az OTP Jelzálogbank elemzésére hivatkozva.
Budapesten csak az idei első öt hónapban mintegy 120 új vagy korábban félbehagyott és újraindított projekt lakásait kezdték el hirdetni, ez pedig az "árolló" záródását hozhatja magával. Június első felében az új építésű lakások négyzetméterára országos átlagban 441 ezer forint volt, a használtaké pedig 337 ezer forint, ami 104 ezer forintos különbséget jelent. Megjegyezték, hogy az év elején a differencia még 110-132 ezer forint volt. A lap szerintBalogh László, az ingatlan.com szakértője azt mondta, az újlakás-beruházásokat megvalósító cégek vevői számára a használt lakás eladásából származó bevétel biztosítja a fedezet nagy részét, az "árolló" záródása viszont megállíthatja a használt lakások drágulását. Ha az új lakások piacán túlkínálat keletkezne, akkor az a használt lakások négyzetméterárait is lejjebb vinné.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







