10,84 évig kell dolgzozni a budapesti átlagfizetésért, hogy az ember tudjon vásárolni egy 75 négyzetméteres lakást.
Az új CSOK támogatás jelentősen megkönnyíti a lakásvásárlást a magyar családoknak, azonban az új otthonhoz gyakran önerőre is szükségünk lehet. Két példán keresztül mutatjuk be, mennyi pénzt kell előteremtenünk egy átlagos új ingatlanhoz.
Mit jelent a 10+10 milliós támogatás?
A 3 gyermeket nevelő vagy vállaló családok, új építésű lakást vásárolásakor, vagy új lakóingatlant építésekor 10 millió forint CSOK-ra lehetnek jogosultak. További, maximum 10 millió forint összegű kamattámogatott kölcsönt kaphatnak legfeljebb 25 éves futamidőre, 3 százalékos kamat mellett.
Természetesen nem mindegy, hogy hol szeretnénk új lakást vásárolni. Példánkban egy vidéki és egy fővárosi lakásvásárlást elemeztünk. A támogatással finanszírozni kívánt új lakás hasznos alapterületétnek el kell érnie a 60 négyzetmétert, ezért kalkulációnkban egy 75 négyzetméteres lakást vizsgáltunk, melyhez vidéken átlagosan 21,5 millió forintért, Budapesten pedig 40 millió forintért juthatunk hozzá.
Vidéki lakásvásárlás
A 21,5 millió forintba kerülő, 75 négyzetmétereses, vidéki, új építésű lakás vásárlásához 3 meglévő vagy vállalt gyermek után 10 millió forint CSOK jár, amely mellé (megfelelő jövedelemfedezetség esetén) maximum 10 millió forint kamattámogatott hitel vehető fel. Feltételezve, hogy a CSOK-ot továbbra is önerőként számítja be a bank (a vételár minimum 20 százalékát kell felmutatni önerőként) a 21,5 milliós vételár megfizetéséhez 1,5 millió forint saját pénzre van szükség.
A jövedelemfedezettségre vonatkozó szabályok alapján az igénylők összes hiteltörlesztése 400 ezer forint vagy az alatti igazolt nettó jövedelem esetén jövedelmük maximum 50 százaléka, 400 ezer forint feletti munkabér esetén jövedelmük legfeljebb 60 százaléka lehet. A 10 millió forint összegű, 3 százalékos ügyleti kamat mellett nyújtott támogatott lakáshitel havi törlesztő részlete 25 éves futamidő esetén 47 421 forint lenne, így ha az átlagkeresetű háztartásnak nincsen egyéb hiteltörlesztése, hitelképesek lehetnek.
Budapesti lakásvásárlás
A 40 millió forintba kerülő, 75 négyzetméteres, budapesti új építésű lakás vásárlásához 3 meglévő vagy vállalt gyermek után szintén 10 millió forint CSOK jár, amely mellé megfelelő jövedelemfedezetség esetén ugyancsak maximum 10 millió forint kamattámogatott hitel vehető fel. Így a 40 milliós vételár kifizetéséhez 20 millió forint további forrásra van szükség.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mekkora előnyt jelent a 3 százalékos kamatú támogatott lakáshitel?
- mondta Fitos Szilárd, a Hitelnet.hu portál hitelszakértője. Figyelemre méltó különbséget tapasztalhatunk a 10 milliós CSOK-hoz kapcsolódó kamattámogatott hitel és a bankok kínálatában elérhető szintén támogatott, illetve piaci kamatozású lakáshitelek között.
Míg a 3 gyermekesek számára új lakásszerzéshez elérhető államilag támogatott hitel kamata 3 százalék, addig a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatása keretében nyújtott, 20 éves kamattámogatású lakáshitel induló kamatlába 5 éves kamatperiódus esetén jelenleg 5,72 százalék, míg 1 éves referenciakamat alapú piaci lakáshitel esetén az induló kamatláb 3,45 százalék. Hozzá kell tenni azonban, hogy az 1 éves referenciakamat alapú konstrukciónál a törlesztő részlet évente változhat, míg a kamattámogatott hitel esetében a 3 százalék a maximum. Ezzel szemben a hosszú távon fix kamatozású piaci lakáshitelek közül a leghosszabb, 20 éven át fix törlesztésű piaci lakáshitel jelenlegi kamata 6,9 százalék.
További részletek a verőcei tragédiáról: most kiderült, mi az a szabály, amit talán nem tartottak be
A motorcsónak, amely a szállodahajónak ütközött, túl nagy sebességgel ment, ráadásul túl közel is volt a nála sokkal nagyobb szállodahajóhoz.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
- Döbbenetes telefonos csalás, 19 millió forintos a kár – videó
- A szomszédunkban épül Európa legnagyobb lőporgyára
- Orbán Viktor beszédet mond a Békemeneten
- „Különleges kísérlet jön” – Stefano Domenicali is meglepődött a Hungaroring változásain
- Már most bajnok a Ferencváros női kézilabdacsapata
- Űrfegyveres bejelentést tett a Pentagon, az oroszok is megszólaltak