Az óraátállítás, vagyis a nyári és téli időszámítás közötti váltás, 2026-ben is érvényes. A nyári időszámítás március 29-én, a téli időszámítás október utolsó vasárnapján kezdődik.
Tavaly már minden negyedik lakásbérlőt sújtott szegénység - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Eddig jobban megérte lakást bérelni, mostantól viszont inkább a lakásvásárlással járhatunk jól - írja a Világgazdaság.
A lakástulajdonosok 13,8 százaléka, a bérlők 25,4 százaléka esett bele a relatív jövedelmi szegénység kategóriába. (Ebbe tartoznak azok a háztartások, akik nem érik el a mediánjövedelem 60 százalékát.) A tendencia azonban mindkét esetben romló: négy év alatt a tulajdonosoknál 2 százalékponttal növekedett a szegénységi arány, a bérlőknél viszont ugyanebben az időszakban több mint 7 százalékpontos a növekedés.
A válság sem fordította meg jelentősen a gondolkodást: ha szabadon döntheti el az ember, hogy lakást vegyen-e vagy béreljen, akkor valószínűleg a vásárlást fogja választani. Egy lakás árának 6-7 százaléka az éves bérleti díj, vagyis most ekkora éves hozamot kellene elérni egy befektetésen, hogy jobban megérje lakást bérelni, mint venni, ha stagnáló ingatlanárakkal számolunk. Miután emelkedni fognak az árak, ezért még nagyobb hozamot kellene elérni, amit biztonságos befektetéssel alig lehet, így méginkább megéri a vásárlás.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







