A hirdetési árak lassabban emelkednek, a vevők nagyobb alkukat tudnak elérni, és a prémium kategóriában már tényleges árcsökkenések is láthatók.
2013-ban éves szinten közel 90 ezer lakóingatlan cserélt gazdát, még a fennálló rosszabb gazdasági körülmények ellenére is. Bár ez a szám még bőven alacsonyabb a válság előtti, 2008-as szintnél, a statisztikák egyre javuló tendenciát mutatnak.
Szakértők szerint a bővülés annak köszönhető, hogy többen most valósítják meg a korábban kényszerűségből elhalasztott vásárlásaikat, és sokan vannak, akik befektetési céllal vásárolnak. A KSH időszakos jelentése szerint már az idei év első negyedévében nőtt valamennyi településtípusban a lakáseladások száma (átlagosan 3,7 százalékkal), de mértéke Budapesten a legmagasabb, 5,7 százalékos.
Látva az első félév sikereit, a Lakásbörze szervezői úgy döntöttek, idén ősszel is lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek, hogy egy helyen keresgélhessenek a lakáspiaci ajánlatok között, illetve feltehessék kérdéseiket az ingatlanszakma szakembereinek.
- mondta el Kövesdi Marcell, a Lakásbörze ügyvezető igazgatója.
A szeptember utolsó hétvégéjén tartott VI. Lakásbörze számos ingyenes szolgáltatással várja a rendezvényre kilátogatókat: a belépés és a parkolás mellett díjmentes jogi és adó-, hitel vagy befektetési tanácsadáson vehetnek részt az érdeklődők, a kisgyermekes családok számára pedig térítésmentes gyermekmegőrző áll majd rendelkezésre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







